A gyorséttermek hangulata és az étvágy
Úgy tűnik, nem mindegy, milyen hangulatú éttermet választunk, a zene és a megvilágítás ugyanis a kutatók szerint csökkentheti az étvágyat és növelheti a jóllakottsági szintet – írja a mindennapipszichológia.hu.
„Amikor az étterem-átalakításokon dolgoztunk, megfigyeltük, hogy a lágyabb zene és megvilágítás hatására az emberek átlagosan 175 kalóriával kevesebbet fogyasztanak, és jobban élvezik az ételt” – magyarázta a Psychological Reports oldalain megjelent tanulmány szerzője, Brian Wansink, a Cornell Egyetem kutatója. A megfigyelés azért nagyon érdekes, mert ellentmond annak a közkeletű elképzelésnek, miszerint a lágy atmoszférájú helyen az emberek több ételt rendelnek, és többet is esznek. A kutatók megállapították, hogy gyorsétteremi étkezéskor a lágyabb zene és fények hatására az emberek, bár nem rendeltek mást, mint amit szoktak, de kevesebbet ettek. A különbség ráadásul jelentős volt, 18 százalék, ami 775 kalóriát jelentett a szokásos 949 helyett. A vendégek mindemellett ízletesebbnek is érezték az ételeket. A teljes cikket a mindennapipszichológia.hu-n olvashatják.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >