A gyermekétkezetést támogató jelmezes jótékonysági futamon részt vett Szabó Zsófi is
Szombaton a 28. FUTAFOK keretében jelmezes jótékonysági futamot szervezett a Campona Bevásárlóközpont. A versenyből befolyt összeg a Gyermekétkeztetési Alapítványt támogatja.
A hagyományos 28. FUTAFOK családi futóversenyen mintegy 5000 fő futott, óvodásoktól a felnőttekig, az egész napos rendezvényre hozzávetőlegesen 10 ezren látogattak ki. Délután pedig azok a jelentkezők versenyeztek szórakozva, akik vállalták, hogy jelmezben teljesítik az 500 méteres távot.
A Campona futam célja, egyrészről felhívni a lakosság figyelmet a mozgás, sportolás fontosságára, másrészről a gyermekek támogatása, hiszen a nevezésből befolyt pénzösszeggel az indulók a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkáját támogatták a bevásárlóközpont közreműködésével.
A szombati kezdeményezés mellé sérülése ellenére Szabó Zsófi is csatlakozott.
„A futás és a mozgás az életemben mindig is fontos szerepet játszott. Örülök minden olyan kezdeményezésnek, ami arra ösztönzi a fiatalokat, hogy többet mozogjanak.” – mondta Szabó Zsófi, aki sétálva teljesítette a távot a sportsérülése miatt.
A támogatásért cserébe természetesen a Campona is szeretne kedveskedni, így az indulók különleges jelmezeire a bevásárlóközpont Facebook oldalán (http://www.facebook.com/campona) lehet voksolni október 8 és 27-e között, így a közönség dönti el kié a három legkreatívabb maskara. A nyertesek 100 fő belépésre jogosító Csodák Palotája belépőt, egy éves Tropicarium belépőt és REGIO ajándékcsomagot kapnak majd. A bevásárlóközpont a szavazók között is értékes ajándékokat fog kisorsolni, mint például Campona vásárlási utalványt és ajándékcsomagot.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >