A gyenge termés miatt a gyümölcs-árak növekedésére számítanak Szlovákiában
Az előzetes becslések szerint a jó minőségű gyümölcs 10-30 százalékkal drágulhat Szlovákiában – írja az Új Szó című pozsonyi napilap e heti számában.
Almából mintegy 15-20 százalékkal gyengébb termésre számítanak a tavalyi évhez viszonyítva és kajszibarackból is nagyjából hasonló mértékű csökkenés várható. Ugyanakkor őszibarackból a tavalyihoz képest 10-15 százalékkal gazdagabb a termés.
„Az elmúlt húsz évben csak négy évvel ezelőtt volt még a mostaninál is silányabb termés, akkor mintegy 30 ezer tonnányi gyümölcs termett az országban, idén pedig körülbelül 36 ezer tonnával számolunk” – mondta az Új Szónak Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének elnöke, aki az elmúlt évihez képest csaknem 25 százalékosra becsüli az idei átlagos terméskiesést.
Szlovákia folyamatos gyümölcsimportra szorul. A hazai termelők a szükséglet nagyjából egyharmadát képesek előállítani. A déligyümölcsök nélkül Szlovákia lakossága évente mintegy 120 ezer tonna gyümölcsöt fogyaszt.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


