A GVH üdvözli az árak önkéntes csökkentését
Az árak önkéntes csökkentése jó a családoknak és élénkíti a versenyt – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdai közleményében.
A tájékoztatás szerint a GVH figyeli, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés a piaci szereplők között. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is több eljárást folytat élelmiszer-kiskereskedelmi cégekkel szemben, tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával – ismertették.
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Hangsúlyozták, a GVH alapvető feladatai között szerepel a versenypártolás, amelynek keretében a nemzeti versenyhatóság a rendelkezésére álló eszközökkel a verseny érdekében igyekszik befolyásolni az állami döntéseket.
Emlékeztettek:
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke 2023 márciusában az élelmiszerágazatban elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai, illetve nemzetközi példák alapján kezdeményezte a kormánynál az online árfigyelő rendszer létrehozását, amely hamarosan újabb termékkategóriákkal bővül.
A közleményben kitértek arra, hogy a nemzeti versenyhatóság a magyar fogyasztók védelme érdekében – a hazai vállalkozások érdekeit is szem előtt tartva – folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban jelentkező, például a tojás vagy tejtermékek esetében tapasztalható piaci folyamatokat.
A GVH jelenleg is több versenyfelügyeleti eljárást folytat élelmiszer kiskereskedelmi vállalkozásokkal szemben tiltott árrögzítés, illetve a fogyasztókat megtévesztő reklámozás gyanújával.
A fogyasztók jelzései alapján több, kiskereskedelmi láncokat érintő panaszeljárás is folyamatban van – tájékoztatott a GVH.
Kapcsolódó cikkeink
Egész éves fogyasztóvédelmi ellenőrzések – fókuszban az akciós árak vizsgálata és a vásárlók megtévesztésének kiszűrése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vény nélkül kapható gyógyszerek piacát vizsgálja a GVH
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: 5200 visszaváltópont működik, de 47 nagyobb településen még nincs REpont – jöhetnek a köztéri „beöntős” automaták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változás a Rossmann Magyarország vezetésében: Németh Kornél úgy döntött, hogy 2026-ban új kihívások felé indul
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


