A GVH tájékoztató füzettel segíti a jogkövetésre törekvő vállalkozásokat és védi a magyar fogyasztókat

Szerkesztette: Trademagazin Dátum: 2026. 04. 07. 11:01
🎧 Hallgasd a cikket:

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tájékoztató füzetet adott ki az élelmiszerek, illetve étrend-kiegészítők reklámozása során alkalmazható egészségre, tápanyag-összetételre és gyógyhatásra vonatkozó állítások szabályairól. Ezen szabályrendszer összetett, hazai és Európai Uniós szinten is tartalmaz előírásokat a kereskedelmi kommunikáció kereteire. A nemzeti versenyhatóság célja, hogy az útmutatóval részletesen, konkrét példák segítségével nyújtson támpontot a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára és egyúttal védje a magyar fogyasztókat.

A Gazdasági Versenyhivatal számos eljárás során találkozott azzal a bevett gyakorlattal, miszerint a vállalkozások élelmiszerek, illetve ezen kategórián belül különösen étrend-kiegészítők forgalmazása, illetve reklámozása során előszeretettel alkalmaznak a termékek tápanyagtartalmára, illetve emberi szervezetre gyakorolt lehetséges hatásaira vonatkozó állításokat.

Bár ezen állítások általánosságban nem tiltottak, azonban alkalmazásuk szigorúan szabályozott, és hazai, valamint Európai Uniós jogszabályok is meghatároznak korlátokat és tilalmakat. A GVH-nak az elmúlt évtizedek alatt számottevő joggyakorlati tapasztalata gyűlt össze a kérdéskörben. 2024 végén a GymBeam-re szabott ki 100 millió forintos bírságot többek között tiltott gyógyhatásra és egészségre vonatkozó állítások reklámozása miatt, ugyanezen év augusztusában a Manker Beauty vállalt jelentős fogyasztói jóvátételt hasonló állítások miatt, míg 2023 őszén a Regenera italgyártó részesült figyelmeztetésben a másnaposságra vonatkozó megalapozatlan állításai okán.

Eljárási tapasztalataira alapozva és az arányaiban magas számú jogsértő gyakorlatok okán a GVH kiadott egy útmutatót a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára. A tájékoztató füzet átfogóan járja körbe az élelmiszerek reklámozása és más kereskedelmi gyakorlatok során alkalmazható egészségre, tápanyag-összetételre és gyógyhatásra vonatkozó állítások szabályait, valamint konkrét példákat hoz a helyes, illetve a jogsértő gyakorlatokra.

A nemzeti versenyhatóság a tájékoztató füzetben található iránymutatások közül külön kiemeli, hogy:

  • Az élelmiszereknek tilos gyógyhatást tulajdonítani, az semmilyen körülmények között nem engedélyezett, ígyaz élelmiszerekkel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlat nem tulajdoníthat a terméknek emberi betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és még csak nem is utalhat
  • Tilos minden olyan egészségre vonatkozó állítás, amely a súlycsökkentés ütemére vagy mértékére utal, amely egyes orvosok vagy egészségügyi szakemberek, valamint egyéb szervezetek ajánlásaira hivatkozik, illetve amely azt sugallja, hogy az élelmiszer fogyasztásának mellőzése hatással lehet az egészségre.
  • A fenti kategóriákba nem tartozó egészségre vonatkozó állítások pedig – meghatározott kivételekkel − csak akkor használhatók, ha az Európai Bizottság listáján engedélyezettként megtalálhatók.

A Gazdasági Versenyhivatal azt javasolja a jogkövetésre törekvő vállalkozásoknak, hogy élelmiszertermékeikkel, illetve étrendkiegészítőikkel kapcsolatos kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során vegyék figyelembe az alábbi szempontokat:

  • Tanulmányozzák a GVH által közzétett tájékoztató anyagot és vegyék figyelembe az abban foglalt tanácsokat, javaslatokat.
  • Érdemes már a kommunikáció tervezése során kikérni a jogszabályi előírásokban jártas szervezetek szakmai véleményét.
  • Érdemes lehet egy belső vállalati megfelelési program kidolgozása, mely biztosítja az előírások ismereteit és az azok betartásához szükséges belső eljárási rendet.
  • Elősegítheti az esetleges jogsértő magatartások elkerülését, ha a vállalatok „személyre” szabott belső monitoring rendszert működtetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálói és szakemberei által összeállított tájékoztató füzet ingyenesen elérhető a nemzeti versenyhatóság weboldalán.

Kapcsolódó cikkeink