A GVH megújította az influenszer marketingről szóló tájékoztatóját
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megújította az influenszer marketingről szóló tájékoztatóját annak érdekében, hogy naprakész gyakorlati tanácsokkal segítse a piaci szereplőket jogkövető magatartásuk kialakításában, egyben aláhúzva az influenszerek és a reklámügynökségek felelősségét. A konkrét példákat tartalmazó útmutató megfelelő alkalmazása hozzájárulhat ahhoz, hogy a fogyasztók mindig egyértelműen felismerhessék, ha reklámtartalmat látnak.

Jól kell látszódnia, hogy reklámról van szó
A véleményvezérek által közzé tett marketingtartalmakkal kapcsolatos kritériumok lényege, hogy a fogyasztók egyértelműen, jól észlelhetően és hangsúlyosan felismerhessék, ha azokat ellenszolgáltatás fejében tették közzé. Ennek hiányában ugyanis független, semleges véleményként kezelhetik a reklámcélú influenszer-posztokat.
A nemzeti versenyhatóság most közzétette megújított influenszer marketing tájékoztatóját, miután a piaci szereplőkkel is nyilvánosan egyeztetve felülvizsgálta a korábbi útmutatót. A tájékoztató frissült a technológiai fejlődésből fakadó új elvárásokkal, illetve az utóbbi időszak versenyhivatali döntéseinek iránymutatásaival – célja azonban változatlanul az, hogy közérthető segítséget nyújtson a jogkövetésre törekvő piaci szereplőknek és védje a fogyasztókat.
A GVH megújított útmutatója gyakorlat-központúan, pozitív és negatív példák szemléltetésével mutatja be, miként lehet jogszerűen eleget tenni a fogyasztók tájékoztatását biztosító elvárásoknak, például egy kizárólag írásos szöveget tartalmazó, vagy épp egy videósposzt esetében. Az útmutató így a mindennapi gyakorlatban felhasználható, közvetlen és részletes támogatást nyújt az influenszerekkel hirdető vállalkozásoknak, a közvetítő- és reklámügynökségeknek, illetve maguknak a véleményvezéreknek is.
A Gazdasági Versenyhivatal „Tájékoztató az influenszer marketingről” című kiadványa a a következő linken érhető el:
GVH
Kapcsolódó cikkeink
GVH: változtat forgalmazási szerződésein a Coca-Cola a versenyhivatal eljárásának eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH a karácsonyi időszakban is a körültekintő vásárlásra hívja fel a fogyasztók figyelmét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal a Wish e-kereskedelmi piactérrel szemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Élelmezésbiztonság, AI-lufi és generációváltás – A legaktuálisabb globális jelenségekről tanácskoztak a Mesterművek résztvevői
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így vásárolnak az „alfák”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megnyitotta a Lidl Ireland első nettó zéró kibocsátású szupermarketét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


