A GVH is vizsgálja az élelmiszerek áremelkedésének jogszerűségét
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tudatta: a GVH vizsgálatot tervez az élelmiszer-kereskedelem területén, de előtte piaci konzultációba kezdett. Korábban a Pékszövetséggel, idén pedig egy élelmiszeripari érdekképviselettel és további ágazatok képviselőivel egyeztetnek.

Szakmai konzultáció is indult
„Elemezzük, hogy a kereskedelmi ágazat egy-egy részében miért ugranak meg az árak: a nemzetközi folyamatok, az importkitettség, az árfolyamok alakulása, esetleg a nyersanyag-kínálat miatt tapasztalható-e a drágulás, vagy a részt vevő vállalatok jogellenes magatartása, összebeszélése, kartellje miatt”
– közölte a VG.hu-val.
Rigó Csaba Balázs akkor azt is kifejtette, hogy versenyjogi szempontból egyes élelmiszerek árának állami korlátozása, vagyis az ársapka elfogadható, különleges helyzetekben ugyanis a döntéshozók beavatkozhatnak a kereskedelem, a verseny egyes folyamataiba. Ha az intézkedés átmeneti jellegű, fontos társadalmi célt szolgál, és érzékelhető, hogy a versenykorlátozás milyen feltételek teljesülése esetén szűnik meg, a kormányok, de akár az Európai Unió is beavatkozhat.
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >HÖOK: a felére esett négy év alatt az ösztöndíjak vásárlóereje
A bérek ugyan nőni kezdtek, a hallgatói juttatások azonban nem…
Tovább olvasom >Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >