A Gundel technikum (a korábbi Ecseri szakközépiskola) volt diákjait várja a Gundel Alumni Közösségbe

Az iskola 1990-ben vette fel Gundel Károly nevét
A Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum, korábbi nevén az Ecseri úti Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola elindította Gundel Alumni Közösség nevű programját, ahol a volt diákok egymással kapcsolatot teremthetnek – akár nosztalgiától vezérelve, akár üzleti célokkal. A program célja a kötődés érzésének erősítése, az iskola szakmai kapcsolatainak megerősítése és bővítése, és ezen keresztül a jelenlegi diákok pályaorientációjának támogatása, valamint az iskolai alapítvány bevételeinek növelése.
Európai Uniós forrásból hamarosan megújul az iskolaépület. Ebből az alkalomból Épületbúcsúztató partit rendeznek április 9-én és 10-én csütörtökön; várják mindazok jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni a közösséghez, örömmel találkoznának egykori iskolatársaikkal és tanáraikkal, és szívesen támogatnák alapanyaggal vagy eszközzel a rendezvény megvalósítását.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntartható talajművelést segítő rendszert dolgoz ki egy magyar cég
A fenntartható talajművelést segítő diagnosztikai eljárást és mesterséges intelligenciát is…
Tovább olvasom >Diákverseny
A házigazda csapata nyerte az immár 38. alkalommal megrendezett BVHSZC Gundel…
Tovább olvasom >Uniós források is segítették a tavalyi beruházási rekordot
Az alacsony bázis és az uniós források beáramlása, illetve költségvetési…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >