A GKI konjunktúraindexe novemberben kissé csökkent
A GKI konjunktúraindexe novemberben kissé csökkent. Az üzleti várakozások tovább emelkedtek, a fogyasztóiak viszont zuhantak. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások két és fél éves csúcsukon vannak. A fogyasztóiak viszont egyetlen hónapban ritkán látható mértékben estek, aminek következtében tavaszi szintjükre kerültek. A gazdaság minden szereplője áremelkedésre számít.
Az üzleti szférán belül novemberben a szolgáltatások kivételével minden ágazat kissé optimistább lett, főleg a kereskedelem. Az ipari bizalmi index novemberi, szerény emelkedése a termelési kilátásokról és a készletekről alkotott vélemény jelentős javulásának volt köszönhető. A rendelésállományról – ezen belül az exportról – valamint az elmúlt időszak termeléséről alkotott vélemény viszont romlott. A beruházási szándék élénkült. Az építőipari bizalmi index novemberben hibahatáron belül emelkedett, ezen belül a magasépítő cégek kilátásai tovább javultak, a mélyépítőké viszont romlottak. Az előző háromhavi termeléssel való elégedettség kissé csökkent, a rendelésállományé viszont javult. A legfontosabb növekedési korlát továbbra is a munkaerőhiány, de az anyag- és kapacitáshiány is széles körben okoz gondokat. A kereskedelmi bizalmi index értéke kéthavi csökkenést, majd kéthavi növekedést követően novemberben gyorsuló ütemben emelkedett tovább, első ízben meghaladva járvány előtti szintjét. Az eladási pozíció, a készletek és különösen a várható rendelések megítélése jelentősen javult. A szolgáltatói bizalmi index novemberben kissé csökkent. Mind az általános üzletmenet, mind az előző és a következő időszak forgalmának megítélése romlott.
A foglalkoztatási szándék a kereskedelem kivételével minden ágazatban gyengült, különösen az iparban. Azonban így is minden ágazatban érezhetően több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég. Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme nagyon jelentősen erősödött. Az áremelési törekvés minden ágazatban markánsan erősödött, most legkevésbé a kereskedelemben, de itt a cégek csaknem 60%-a így is áremelésre készül. Megugrott a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság jövőjének megítélése novemberben az építőiparban látványosan, a kereskedelemben kissé javult, az ipari és a szolgáltató cégek körében viszont drámaian romlott, utóbbiak között már több a romlásra, mint javulásra számító cég. E tekintetben a fogyasztók pesszimizmusa is markánsan erősödött.
A GKI fogyasztói bizalmi index novemberben a hónapok óta tartó hullámzás után jelentősen, idei áprilisi szintjére esett, ami jóval elmarad válság előtti értékétől. A lakosság saját pénzügyi helyzetét – melyet októberben már a válság előttivel azonosnak érzett – novemberben ennél rosszabbnak vélte. Féléves javulás után kedvezőtlenebb lett a saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése is. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is az októberinél rosszabbnak érzékelték.
A GKI konjunktúraindex és összetevőinek beágyazható, interaktív, animált grafikonja a http://gki.hu/vizzu/ oldalon található.
Kapcsolódó cikkeink
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
A GKI júliusban 1000 fős reprezentatív mintán kutatást végzett a…
Tovább olvasom >GKI-elemzés: Erősödő vendégforgalom
2025 első félévében a turisztikai szálláshelyeken közel 8,2 millió vendég…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Új könnyítések a fenntarthatósági jelentésben
2025. július 11-én az Európai Bizottság elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >Hiphop, mint divatbarométer – mit árulnak el a dalszövegek a luxusmárkák sikeréről?
Ha lenne olyan munkaköri előírás, hogy naponta kötelező hiphopot hallgatni,…
Tovább olvasom >