A GKI konjunktúraindexe áprilisban csökkent
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint áprilisban az üzleti világ és a lakosság is valamelyest kedvezőtlenebb kilátásokról számolt be, mint márciusban. Így a GKI konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent, ami valamivel kisebb a márciusi javulásnál (ami 3 pontos volt). A cégek foglalkoztatási szándékai nem változtak érdemben, áremelési tervei viszont kissé erősödtek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága érdemben javult az előző hónaphoz képest.
A GKI konjunktúra index, ami a vállalati és lakossági kilátások összefoglaló mutatója, a márciusi 3 pontos emelkedés után – áprilisban korrigált, 2 pontot esett. A GKI üzleti bizalmi index is 2 ponttal csökkent. Áprilisban csak az üzleti szolgáltatók körében következett be kedvező változás (2 pontos emelkedés), a kereskedelemben nem változott a kép, míg az iparban és az építőiparban kissé romlottak a várakozások (4, illetve 2 pontos esés). Az iparban a teljes rendelésállomány megítélése, illetve a következő három hónapban várható termelési kilátás is pesszimistább lett. Ezzel összhangban a saját termelésű készletek szintje érdemben csökkent. Az építőiparban a rendelésállomány értékelése érezhetően romlott, de a foglalkoztatási várakozások kissé javultak. A kereskedelemben ugyan az előző három hónap üzletmenetével való elégedettség emelkedett, de a következő három hónapban várható megrendelések értékelése kedvezőtlenebb lett, a készletszintről alkotott vélemény lényegében változatlan maradt. A szolgáltató ágazatban az előző három hónap üzletmenetének megítélése számottevően javult, a következő három hónapra vonatkozó forgalmi várakozás alig változott, s a foglalkoztatási tervek a korábbinál nagyobb derűlátást tükröznek.
A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága áprilisban sem változott érdemben, a létszám bővítését és csökkentését tervezők aránya nagyjából megegyezik. A derűlátók csak a szolgáltató cégek körében alkotnak többséget. Az üzleti szféra összesített áremelési tervei áprilisban enyhén emelkedtek, különösen a kereskedelemben és az építőiparban. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága érezhetően javult, e mutató nyolc havi csúcsára ért fel.
A GKI fogyasztói bizalmi index– a januári-februári jelentős kilengés után – közepes mértékben emelkedett márciusban, majd hibahatáron belül csökkent áprilisban. A lakosság a következő 12 hónapra vonatkozóan saját pénzügyi kilátásait és az ország gazdasági helyzetét is romlónak látta márciushoz képest. Ugyanakkor az elmúlt 12 hónapra vonatkozó pénzügyi helyzetet kissé javulónak értékelte, és a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése is kedvezőbbé vált. A lakosság inflációs várakozása kissé emelkedett, s a munkanélküliségtől való félelem is valamivel erősebb lett a márciusinál.
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak júniusban
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai termelőiár-index…
Tovább olvasom >Franciaországban lassult az éves infláció júniusban
Franciaországban 2,2 százalékra mérséklődött az éves fogyasztói áremelkedés mértéke júniusban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >