A generációváltás nem jelent egyet a régi értékek kisöprésével
Minden vállalkozásvezető életében eljön az a pont, amikor át kell adnia a stafétabotot a következő generációnak. Ám a fiatalítás nem feltétlen jár együtt azzal, hogy a jól bevált gyakorlatokat, a megteremtett értékeket, hagyományokat is lecserélik. A 40. jubileumi K&H családi vállalatok klubon a generációváltásról volt szó a korábbi értékek megőrzése mellett. A családi vállalatok egyre növekvő nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy a KBC csoport bolgár bankja, az UBB a K&H mintájára épp most indította el a saját Családi Vállalatok Központját.
Különleges programelemekkel és nemzetközi vendégelőadókkal fogadta a résztvevőket a 40. jubileumi K&H családi vállalatok klub alkalmával a pénzintézet, amelyen a családi vállalatokat leginkább foglalkoztató kérdésekről, többek között a generációváltásról esett szó. Az eseményt Peter Roebben, a K&H Bank vezérigazgatója nyitotta meg, aki a vállalati üzletágat vezette a bankcsoportnál, amikor a Családi Vállalatok Központ megalakult.
„A kezdeményezés egy szokványos ügyféllátogatás alkalmával született meg, ahol az ilyenkor megszokott témák helyett az ügyfelem az utódlás témakörével kapcsolatban osztotta meg velem aggodalmait. Ez a találkozó indította el a K&H-nál, hogy átgondoljuk, mit is jelentenek számunkra a családi vállalkozások, illetve ezek alapján mit is tehetnénk mi a magyar családi vállalatok hosszú távú fenntartható sikerességéért. Jó látni azt, hogy 10 év elteltével ez a kezdeményezés milyen jól működik és milyen hasznos táptalaja a tudásmegosztásnak”
– fogalmazott Peter Roebben, a K&H vezérigazgatója.
„Az elmúlt bő tíz évben nagy utat jártunk be a családi vállalatok támogatásában, akik egyébként a teljes vállalati hitelportfóliónk mintegy felét adják. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy olyan előadókat hívjunk meg, akik hitelesen, elsőkézből adhatják át tudásukat a résztvevőknek, olyan témákban, amelyek összhangban vannak a magyar családi vállalatok napi kihívásaival, a cégvezetők érdeklődési körével. A jó példánk pedig úgy tűnik, ragadós: a KBC csoport bolgár bankja, az UBB éppen most indította el a saját Családi Vállalatok Központját”
– mondta el Ékes Ákos, a K&H Családi Vállalatok Központjának vezetője.
Az eseményen Knáb Jánosnak, a Merkbau Zrt. vezérigazgatójának az előadásából kiderült, hogyan kivitelezhető a generációváltás a cégnél megszokott értékek megőrzése mellett. A prezentációt egy panelbeszélgetés követte, amelyen az utódlás témakörét beszélték át a résztvevők mind a stafétát átadók, mind az átvevők szemszögéből. A rendezvényt a családi vállalatok szakértőinek elemzése zárta, akik az elmúlt 10 évet vették górcső alá. Eszerint a magyar családi vállalkozások számára az elmúlt évtized gyümölcsözőnek bizonyult, a számuk dinamikusan növekedett, ma pedig már minden ötödik vállalkozást családi vállalkozásnak tekinthetünk. A családi vállalatok legfőbb kihívásai közé a családi vagyon biztosítása, valamint az utódlás kérdésköre tartozik. A legtöbb családi vállalkozást még mindig igyekeznek rokonok kezében tartani, de egyre gyakoribbá vált az elmúlt években a külsős szakemberek bevonása a menedzsmentbe. A következő időszakban – szemben az észak-amerikaiakkal – az európai családi cégek esetében várhatóan felértékelődik a magántőke jellegű befektetések szerepe, ezzel egyidőben pedig a fenntartható befektetések kerülhetnek jobban előtérbe.
Kapcsolódó cikkeink
„Kész vagyok átvenni a vállalat vezetését” – Generációváltás a Mary-Ker Pastánál
A generációváltás mindig fontos időszak egy családi vállalkozás életében. Ifj.…
Tovább olvasom >K&H: megállíthatatlanok az okoseszközök
Látványosan nőtt a mobilfizetések összege a K&H ügyfelei körében: 2024-ben…
Tovább olvasom >Átlagosan évi félmillió forintot lehetne spórolni a családi házaknál a K&H rezsikalkulátora szerint
Néhány kattintással fény derülhet egy ingatlan energiaigényére, üzemeltetési költségeire, sőt,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >