A GDP tavalyi utolsó negyedévi előzetes adata jelenik meg
A jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban megkülönböztetett figyelemre a bruttó hazai termék (GDP) 2021. IV. negyedévi első becslésének közlése tarthat számot, emellett az építőipar tavalyi egész éves teljesítményéről közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jövő kedden közli a KSH a tavalyi negyedik negyedévi GDP előzetes becslését. A GDP volumene 6,1 százalékkal nőtt tavaly a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest 0,7 százalékos volt a növekedés. 2021 első három negyedévében a gazdaság teljesítménye 7,1 százalékkal – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – 6,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakában mért szintet.
A GDP 1,5 százalékkal nagyobb volt a járvány előtti, 2019. harmadik negyedévinél. A GDP 6,1 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 3,8 százalékponttal, az építőipar 1,0 százalékponttal, az ipar 0,5 százalékponttal járult hozzá. A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 3,3, a bruttó felhalmozás 6,0 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez, míg a nettó export 3,2 százalékponttal visszafogta a gazdaság teljesítményét.
Szintén kedden jelennek meg az építőipar tavaly decemberi és egész éves kibocsátásának adatai. Novemberben 12,3 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest, az épületek építése 11,6 százalékkal, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal bővült. Az előző hónaphoz mérve 4,9 százalékkal nőtt a termelési volumen a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján. A megkötött új szerződések volumene 50,0 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 41,5 százalékkal, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 58,1 százalékkal volt kisebb a 2020. novemberi bázisnál. 2021 első tizenegy hónapjában az előző év azonos időszakához képest 11,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés.
Kapcsolódó cikkeink
Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026 a körforgásos gazdaság éve lehet: készen állunk a fordulatra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Covid alatt nem indult „alkoholhullám”, de egy szűk csoportnál nőtt a fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

