A gabonafélék ára az idén világszerte 16 százalékkal emelkedik, a cukoré viszont 30 százalékkal esik
A gabona áremelkedése jövőre 5 százalék körülire mérséklődik, de a piaci hiány még 2009-ig eltarthat, mivel alacsonyak a készletek.
A gabonafélék és az olajosmagvak jelentős drágulására lehet
számítani a következő néhány évben, mivel a termelés nem tart lépést a kereslet
növekedésével – állapította meg elemzésében az Economist Intelligence Unit.
Az élelmiszerek, takarmányok, illetve italok árának alakulását jelző FFB-index
az idén várhatóan 16 százalékkal emelkedik, majd 2008-2009 között további évi 2
százalékkal. A gabona ára várhatóan tartósan magas lesz, ami befolyásolhatja a
fogyasztást, de egyszersmind nagyobb termelésre is ösztönözhet. A növényi olajok,
illetve olajosmagvak ára is magas lesz, de itt nagyobb lesz az áringadozás.
A kávé és a kakaó árának alakulását jelző EIU-index az idén
várhatóan 10 százalékkal nő, de nagyjából ugyanennyivel csökkenni is fog
jövőre, amennyiben a piac kiszámíthatóan alakul.
Egyedül a cukornál várható legalább 30 százalékos árcsökkenés az idén, mivel a
tavalyi túlzottan magas árszint a termelés bővítésére ösztökélte a főbb termelő
országokat. A cukor ára 2008-ban érheti el a mélypontot, majd 2009-ben 7
százalék körüli drágulás várható, mert emelkedni fog a kereslet a
bioüzemanyag-termelés bővülése miatt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >