A Foster's nem adja magát
Az ausztrál Foster's csoport csütörtökön ismét elutasította a Magyarországon is érdekelt SABMiller italgyártó multinacionális óriásvállalat mintegy 10 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, amely a cég söripari részlegére irányul. A Foster's igazgatótanácsa csütörtökön közölte, hogy a részvényeseknek nem tanácsolja a SABMiller júniusban megújított ajánlatának elfogadását, mivel az továbbra is alulértékeli a céget.
A Moody's hitelminősítő szerint a felvásárlás nyomán mindkét cég csökkenteni tudná a költségeit és növelni a jövedelmeit, ami lehetőséget adhatna az árak csökkentésére, ha a verseny úgy kívánja.
A SABMiller, aminek itthon az Arany Ászok, a Dreher és a Kőbányai tartozik az érdekeltségébe, már egy évvel ezelőtt is ugyanekkora összeget kínált a cégért, majd ezt az ajánlatot idén júniusban megismételte, mivel az Foster's átszervezése csak idén fejeződött be.
Az ausztrál söripari vállalat nagyjából a felét uralja a hanyatló nyugat-európaival szemben igen stabil és jól jövedelmező ausztrál piacnak. A Foster's még tavaly tavasszal jelentette be, hogy szétválasztja bor- és sörüzletágát, de a szétválasztás csak az idén fejeződött be, így a sörgyártó és -forgalmazó üzletág is csak most kerülhetett eladósorba – írja az Index.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >