A fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi a görögdinnyéket a nyári időszakban
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a kormányhivatalok szakemberei országszerte ellenőrzik a görögdinnye minőségét, valamint a csomagoláson és árusítóhelyeken feltüntetett jelöléseket; külön hangsúlyt kap a hamis vagy megtévesztő származási adatok kiszűrése – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

(Fotó: Pixabay)
Az NKFH ismertette: az ellenőrzések során szigorú szakmai szempontoknak kell megfelelniük a dinnyéknek, a szakemberek egyebek mellett figyelemmel kísérik a tisztaságot, az esetleges repedéseket, az érettségi állapotot, az alakhibákat, valamint azt is, hogy a gyümölcsöt megfelelő minőségi osztályba sorolták-e be. Az ellenőrzés kiterjed a nagykereskedelmi forgalmazókra, például a nagybani piacokra, valamint a kiskereskedelmi egységekre, beleértve az ideiglenes, út menti árusítóhelyeket is.
Ezek az egységek fokozott figyelmet igényelnek a higiéniai feltételek szempontjából
Minden esetben kötelező a kézmosási lehetőség biztosítása, továbbá az eladóknak javasolt gumikesztyű vagy fóliakesztyű használata a termék felezése vagy darabolása során a megfelelő higiénia érdekében – hívta fel a figyelmet a hatóság. Az ellenőrzéssorozat egyik kiemelt célja a termékek nyomonkövethetőségének biztosítása, különös tekintettel arra, hogy a görögdinnyék esetében előfordulhat a származási országra vonatkozó adatok megtévesztő feltüntetése. Fontos, hogy a vásárlók valóban megfelelő minőségű gyümölcsöt kaphassanak – hangsúlyozták a közleményben. Az NKFH és a kormányhivatalok szakemberei minőségi vagy jelölési hiba esetén megtilthatják a termék forgalmazását és bírságot szabhatnak ki. A hatóság a jövőben is folyamatosan szemmel tartja a gyümölcsök és zöldségek megbízható minőségét, ezáltal védve a fogyasztók érdekeit – jelezte az NKFH.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: magyar nyelvű jelölés hiánya miatt Milka csokoládékat hívott vissza a gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH: penész miatt tejes krémmel töltött Dörmit hívtak vissza a forgalomból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Webáruházak árfeltüntetési gyakorlatait ellenőrizte európai vizsgálatban a GVH és az NKFH
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Limitált csomagolással ünnepli 150. születésnapját a katalán Estrella Damm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vetőmag Szövetség: elindult a kiskerti vetőmagok beszerzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

