A fogyasztók 87 százaléka változtatott vásárlási szokásain a válság óta
Több mint ezer online interjú során adott válaszból derült ki, hogy az angol háztartások 87 százaléka másként gazdálkodik kasszájával a válság óta – tudtuk meg a Shoppercentric független piackutató cég friss felméréséből.
A felmérés szerint a következő csoportok vannak:
1. Akiknek vásárlási szokásain nem változtatott a válság – 13% (bár saját maguk szerint nem változtattak szokásaikon, a felmérés szerint kisebb eltérések náluk is akadnak)
2. Akik gondos tervezők lettek – 15% (ők azok, akik egyre több pénzt próbálnak félretenni élelmiszerre)
3. Akik enyhén reagálnak a válságra – 48% (ők általában nagyobb hipermarketekre váltanak, olcsóbb márkákat vásárolnak és követik a termékek árának alakulását)
4. Akik erősen reagálnak a válságra – 24% (ők azok, akik képesek több boltot is végigjárni, míg megtalálják a legkedvezőbb árajánlatot. Ha az elkövetkezendő hónapokban ez a csoport növekszik, még erősebb verseny alakulhat ki az áruházláncok között).
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


