A fogyasztási hitelek átgondolt felvételére figyelmeztet az MNB
A karácsonyi vásárlásokhoz kötődő, kisebb összegű fogyasztási kölcsönök átgondolt felvételére figyelmeztet a jegybank, mivel a hitel típusától és az azt kínáló pénzügyi intézménytől függően akár 45 ezer forint is lehet az eltérés a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos hitelnél.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) MTI-nek küldött közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt napokban fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt indítottak a karácsonyt megelőző megfontolt hitelfelvétel szempontjairól, illetve a gyorskölcsönök kockázatairól.
Az áruházi közvetítőknél akár azonnal igényelhető áruhitelek körében egyre kevesebb pénzügyi intézmény kínál 0 százalékos teljes hiteldíj mutatójú (thm) konstrukciót. A 13-28 százalék közötti thm-ek viszonylag kedvezőbbnek számítanak ebben a terméktípusban, a piaci ajánlatok fele pedig a jelenleg 39,9 százalékos, törvényi maximális thm közelében van – figyelmeztetett a jegybank. Több áruhitel futamideje egyre hosszabbodik, létezik már 7 éves futamidejű konstrukció is – írták.
Figyelmeztetnek arra is, hogy számos fogyasztási hitelnél egyszeri, például folyósítási vagy rendszeres – így folyószámla-vezetési – költséget írnak elő. Ezek ugyanakkor a thm részének számítanak. A thm-en kívüli teherrel járhat viszont, ha az ügyfél előtörleszteni, módosíttatni szeretné hitelszerződését, ha késedelembe esik, illetve ha a hitel igénybevételéhez elő nem írt kapcsolódó szolgáltatásokat, például biztosítást vesz igénybe.
Magyarországon mintegy 40 pénzügyi intézmény kínál rövidebb futamidejű, kis összegű fogyasztási hitelt, a kölcsönök harmadát nem bankok, takarékszövetkezetek, hanem pénzügyi vállalkozások nyújtják. Hitelfelvétel előtt érdemes az MNB piaci szereplőket felsoroló honlapján, ügyfélszolgálatán vagy a pénzügyi navigátor tanácsadó irodahálózat vidéki kirendeltségein és kihelyezett tanácsadásain tájékozódni arról, hogy engedéllyel rendelkező piaci szereplő kínálja-e a hitelt – tanácsolja az MNB. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Soha nem volt még ilyen drága a kézműves szaloncukor – akár 31 ezer forint is lehet egy doboz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csomagcunamira készül a DPD: akár 50%-os növekedés is várható decemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vásárlóbarát nyitvatartás az ünnepek alatt: december 24-én délig tart nyitva minden ALDI
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sentix: borúlátóbbakká váltak a befektetők az euróövezetben novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


