A foglalkoztatottsági adatok alapján Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 februárjában közel 4,7 millióan dolgoztak hazánkban. A foglalkoztatottak száma továbbra is kiemelkedő, miközben a munkanélküliség mértéke továbbra is az uniós átlag alatt van, a regisztrált álláskeresők száma pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony – így értékelte a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

foglalkoztatottak száma; munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
Kiemelte, a magas foglalkoztatottság a magyar gazdaság egyik alappillére, amelyet a kormány célzott intézkedései is erősítenek.
2010-hez képest már 1 millióval többen dolgoznak, miközben az átlagbér több mint 3-szorosára, a minimálbér pedig 4-szeresére nőtt. A jelenlegi munkaerőpiaci folyamatok azt mutatják, hogy egyre több korábban inaktív munkavállaló tud elhelyezkedni, amihez a foglalkoztatáspolitikai programok is jelentősen hozzájárulnak.
Mint megállapította, a magyar munkaerőpiac európai szinten is kiemelkedő eredményeket mutat. A 20-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája 2010 óta folyamatosan növekszik, ennek köszönhetően Magyarország mind a férfiak, mind a nők foglalkoztatottsági mutatóját tekintve a 6. helyen áll az EU-ban.
2024 utolsó negyedévében a férfiak foglalkoztatási rátája 84,8 százalékra, a nőké 77,1 százalékra emelkedett, jelentősen meghaladva az uniós átlagot. A magyar foglalkoztatási ráta 81 százalékot ért el, szemben az EU 27 tagállamának 75,9 százalékos átlagával, míg a 4,4 százalékos hazai munkanélküliségi ráta továbbra is az egyik legalacsonyabb Európában.
Az államtitkár bejelentette:
a kormány a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében – ahogy 2016-tól minden évben – 2025. március 28-tól ismételten meghirdeti a ,,Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025.” programot.
A program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el.
Mint felidézte, az elhelyezkedési juttatásnak köszönhetően eddig több mint 20 ezer fő helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon.
A program keretében a közfoglalkoztatási jogviszonyuk időtartamának lejártát megelőzően a versenyszférában elhelyezkedő munkavállalók kérelmük alapján elhelyezkedési juttatásban részesülnek. Minél hamarabb lép ki a juttatást igénylő személy a közfoglalkoztatásból, annál hosszabb időtartamra jogosult támogatásra, ugyanis a havi 45 600 forint juttatást a közfoglalkoztatási jogviszonyból hátramaradt időre lehet megállapítani.
Emellett elhelyezkedési juttatásra jogosult az a közfoglalkoztatott is, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, az ilyen jogcímen igénybe vehető juttatás összege napi 2000 forint. A programra 2025. december 31-ig nyújtható be kérelem a vármegyei vagy fővárosi kormányhivatal területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalához – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >