A fiatalok munkába kerülését segítő kezdeményezést indít a Nestlé

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 15. 11:13

Három év alatt több mint 20 ezer európai fiatal munkaerőpiaci helyzetén segítene a most induló kezdeményezésével a Nestlé – jelentette be sajtótájékoztatóján Mike Nixon, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója pénteken, Budapesten.

Nestle

Mint elmondta, Magyarországon legalább 50 százalékkal emelik a gyakornoki pozíciók számát és a következő három évben 180 gyakornoknak biztosítanak lehetőséget munkatapasztalatok szerzésére.

A gazdasági válság következményeként minden negyedik 30 év alatti fiatal munkanélküli, ezért a Nestlé európai ifjúsági kezdeményezése 10 ezer fiatalnak kínál munkalehetőséget a következő 3 évben, valamint további 10 ezer gyakornoki állást is felajánlanak. Ennek érdekében együttműködnek felsőoktatási intézményekkel – tette hozzá.

Mike Nixon emlékeztetett arra, hogy a vállalat Magyarországon 2000 embert foglalkoztat, Bükön, Diósgyőrben, Kékkúton és Szerencsen. A dolgozók 99,8 százaléka, míg a beszállítók 80 százaléka magyar. A cég 20 év alatt 70 milliárd forintot, az elmúlt 3 évben pedig 23 milliárd forintot fordított magyarországi fejlesztésekre, utóbbival majdnem 400 új munkahelyet teremtve.

Mint elmondta, a Nestlé Magyarország ki szeretné venni a részét a magyar fiatalság lehetőséghez juttatásából. Hangsúlyozta, hogy a kormány sok kezdeményezést tett ez ügyben.

Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár örömét fejezte ki, hogy a multinacionális cég tapasztalatszerzési és munkalehetőséget teremt magyar fiataloknak, hozzájárulva ahhoz a kormányzati célhoz, hogy csökkenjen a fiatalok munkanélkülisége. Nagy segítségnek nevezte, hogy a vállalat munkát ad fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű embereknek is.

Az államtitkár azt kérte, hogy beszállítóként is jelenjenek meg a Nestlénél azok a vállalkozások, amelyek megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak. Ezzel megvalósulhat az a kormányzati terv, amelynek keretében a következő negyedévben további 5 ezer megváltozott munkaképességű embernek adnának munkát – tette hozzá.

Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fiatalok munkanélkülisége kizárólag együttműködéssel csökkenthető, így ez a kezdeményezés jó példája az üzleti szféra szerepvállalásának.

Rechnitzer János, a Széchenyi István Egyetem rektor-helyettese azt hangsúlyozta, hogy az egyetemek, főiskolák számára kiemelten fontos a nagyvállalati kapcsolat, mivel segíti a képzés minőségének javítását, és lehetőséget nyújt a fiatalok számára, hogy tudásukat a gyakorlatban is hasznosítsák.

A négy pillérre épülő Nestlé Ifjúsági Kezdeményezés részeként a vállalat iskolai és főiskolai tanácsadói programokat is indít a fiatalok álláskeresési képességeinek fejlesztésére. Az Összefogás az Ifjúságért program keretében pedig több mint 60 ezer európai beszállítóját is arra ösztönzi, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink