A fiatalok majdnem negyede szenvedi meg családja eladósodását
A K&H Bank szerint nem csak a felnőttek, de a gyerekek is komolyan érintettek lehetnek, ha a család anyagi problémákkal küzd. Egy brit felmérés szerint a fiatalok közel negyedének okoz lelki nehézségeket, ha a család eladósodik, míg stabil pénzügyi helyzet esetén ez az arány csupán öt százalék. A kutatás arra is rámutatott, hogy az anyagi gondok stresszt, bizonytalanságot és depressziót okozhatnak, ami mind a szülők, mind a gyerekek életét megnehezíti.
A vizsgálat az egyetemi kutatások és a The Children’s Society nevű brit civil szervezet korábbi tanulmányai alapján arra kereste a választ, hogy van-e összefüggés a gyermekek mentális egészsége és családjuk rossz anyagi helyzete, eladósodása között. Megállapították, hogy az alacsony jövedelmű családokban, ahol a hiteltörlesztés is akadozik, a gyerekek lelki problémáinak aránya elérheti a 23 százalékot. Olyan családokban, ahol bár eladósodás van, de a törlesztés nem akadozik, ez az arány 14 százalék. Ha pedig egy család pénzügyei rendben vannak, a gyerekek között csak öt százaléknál fordulnak elő ilyen nehézségek.
A kutatók definíciója szerint a mentális gondokkal küszködők:
- elvesztik a motivációjukat, úgy érzik, hogy nem tudnak bánni a pénzzel, nem jönnek ki a családi költségvetésből, nem tudják kifizetni a számláikat,
- gyakran költik a pénzüket impulzus vásárlásokra és sűrűn hoznak átgondolatlan döntéseket,
nehezebben boldogulnak iskolai vagy munkahelyi feladataikkal, - jövedelmük visszaeshet, miközben extra költségekkel, például terápiára fordított összegekkel kell számolniuk.
- a családok eladósodása egyenesen arányos a gyermekek lelki sérülésével
Az említett kutatás szerint az alacsony jövedelmű családok eladósodása és a gyermekek mentális sérülése között egyértelmű összefüggés van.
Az anyagi bizonytalanság nemcsak a szülőket viseli meg – fizikai és mentális tüneteket okozva –, hanem a gyermekeket is, akik kínosan érzik magukat, mert a pénzhiány miatt nem tudják megszerezni maguknak azokat a javakat, amiket az iskolatársaik. Súlyosabb szociális beilleszkedési zavar, amikor már bizonyos értelemben nem tudnak megfelelően elvegyülni a velük egykorúak között. A gyermekek bűntudatot érezhetnek amiatt is, hogy nem tudnak segíteni szüleiknek gondjaik megoldásában. Ez önértékelési zavarokhoz vezethet. További probléma, hogy egy pénzügyi krízis családon belüli konfliktusokat szülhet, elmagányosodáshoz vezethet, és ellehetetlenítheti a normális mindennapi életet.
Öt tipp a szülőknek
Az egyik alapvető körülmény, amely a tanulmány szerint nehezíti a lelki problémák kezelését az, hogy a családtagok nem ismerik jól azokat a körülményeket, amelyek anyagi gondjaikhoz vezettek. Éppen ezért fontos tisztázni a családban, a gyerekek bevonásával a helyzetet. A K&H Vigyázz, kész, pénz! szakértői szerint a szülőknek meg kell érteniük, hogy sok külső körülmény, például az elmúlt időszakban elszaladt infláció anélkül súlyosbíthatja anyagi problémáikat, hogy erről tehetnének. Elég csak arra gondolni, ha egyik évről a másikra mondjuk az élelmiszerboltokban jelentősen, akár 10-50 százalékkal emelkedik egy-egy mindennapos termék ára. Legyen az akár egy olyan élelmiszer, édesség vagy péksütemény, amit a gyerekek is rendszeresen kapnak vagy megvesznek az üzletben, vagy épp az iskolai büfékben.
- érdemes rámutatni, hogy egy-egy termék árának emelkedésében sok tényező szerepet játszik. Például az üzemanyagok árának emelkedése beépül sok cikk árába a szállítási kiadások növekedése miatt.
- a családok beszéljék át nyíltan egymással a pénzzel, annak beosztásával, az adóssággal kapcsolatos helyzetüket.
- így tiszta lesz a helyzet a felelősségvállalás terén és elkerülhető a bűnbakkeresés.
A fiatalabbak esetében segíthet a gondok megértésében, ha egy hozzájuk közel álló példával, például egy mobiltelefon-előfizetés és a zsebpénzük költségeivel, növekedésük egymásra gyakorolt hatásával érzékeltetik a családi bevételek és kiadások közötti összefüggéseket.
A jubileumi, tizenötödik évadához elérő K&H vigyázz, kész, pénz! iskolásoknak megrendezett pénzügyi vetélkedősorozat egyik fontos célja is az, hogy olyan tudással vértezze fel a gyerekeket, hogy kezelni tudják az anyagi problémákat. A vetélkedőre idén összesen 3438 csapat jelentkezett, ami 10 százalékkal több, mint az előző évben. A verseny tizenöt éves történetében még soha nem játszottak ennyien, több mint 14 ezer diák próbálta ki tudását az első fordulóban, így a vetélkedő fennállása óta már több mint 100 ezer gyermek vett részt a megmérettetésen.
Kapcsolódó cikkeink
Új gabonafajták előállítását szolgáló génszerkesztési eljárást fejlesztett egy magyar kutatócsoport
Gazdaságilag hasznos gabonafajták előállítását szolgáló génszerkesztési eljárást fejlesztett az Agrár-biotechnológia…
Tovább olvasom >Vonzások és választások
Az Eventrend cégcsoport 2024 végén reprezentatív kérdőíves kutatást végzett közel…
Tovább olvasom >A generált reklámok negatívan befolyásolhatják a fogyasztói percepciót
Az NIQ legújabb kutatása szerint az AI által készített reklámok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az euróövezetben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme februárban
Az euróövezetben az elemzők által vártnál némileg kevésbé mérséklődött az…
Tovább olvasom >Megéri fenntartható csomagolásra váltani?
A globális élelmiszeriparban a radikális innovációk száma 2007 óta folyamatosan…
Tovább olvasom >Fidelity: 2025 még nem a mesterséges intelligencia éve
A legújabb Fidelity Elemzői Felmérés szerint AI csak minimális hatással…
Tovább olvasom >