A fiatalok 97 százaléka szerint a túlzott alkoholfogyasztás nem menő
Menőbb a jól sikerült buli-selfie, mint a felelőtlen italozás – derült ki a HEINEKEN globális kutatásából. A friss felmérés szerint az Y generáció képviselőinek fontos a mértéktartás és az önmagukról kialakított pozitív kép fenntartása. A kérdésekre választ adó fiatal felnőttek 75 százaléka mondta azt, hogy a legtöbb esetben tudja, hol a határ.
A HEINEKEN a közelmúltban végezte el globális kutatását arról, hogy a 21 és 35 év közötti prémium sört fogyasztók miként viszonyulnak az alkoholfogyasztáshoz. A vizsgálatban résztvevő ötezer fő válaszai alapján elmondható, hogy az Y generáció életében hangsúlyos szerepet tölt be az önmagukról kialakított képfenntartása. A válaszadók több mint fele leginkább a kontroll elvesztése miatt kerüli a bulikban a Szövegdoboz: Az alkoholos ital kiválasztásakor az egyén ízlése dominál. A megkérdezettek 41 százalékának az íz, 32 százalékának a minőség a fontos, mindemellett az alkohol árát csak minden ötödik személy mérlegeli. Az alkoholtartalom jelentősége elenyésző, a válaszadók csupán 4 százalékát érdekli. Ezenkívül globálisan elmozdulás látható a szórakozás megítélésében is, hiszen a válaszadók 49 százaléka mondta azt, hogy a szabadidejében szívesebben próbál ki új dolgokat barátaival a megszokott programok helyett. Az ilyen alkalmakon sokkal fontosabb számukra a jó társaság és a közösen elfogyasztott vacsora, mint a túlzott alkoholfogyasztás. túlzott alkoholfogyasztást, ugyanakkor a megkérdezettek több mint egyharmada vallotta be, hogy posztolt vagy töltött már fel olyan képet a közösségi médiában ittasan, amit később megbánt.
A kutatás eredménye szerint a vizsgált korosztály a párválasztás során is figyel arra, hogy a másiknál mennyire ürül a pohár. A résztvevők 97 százaléka úgy véli, hogy a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás taszító, és nem szeretne olyan személlyel kapcsolatot kezdeményezi, aki a mértéket nem tartja.
„A kutatás bebizonyította, hogy a felelősségteljes, kulturált alkoholfogyasztás tudatos döntés a mai fiatal felnőttek körében. A mértéktartást elismerik a közösségekben, és vonzó képet tükröz” – mondta Lőrincz Barbara, a Heineken group márkamenedzsere. „A nemzetközi kutatás eredménye is megerősített bennünket abban, hogy a világ vezető globális prémium sörmárkájaként szerepet kell vállalnunk az említett korosztály alkoholfogyasztási szokásainak formálásban. Éppen ezért az Enjoy Heinken Responsibly kezdeményezéssel idén arra bátorítjuk a fiatal nőket és férfiakat, hogy tisztább fejjel bulizzanak, mert így vívhatják ki mások elismerését.”
A Heineken felelős alkoholfogyasztásra ösztönző kampánya január közepén indul. A márka a kezdeményezésével elsősorban a nőket szólítja meg, és velük szeretné a mértéktartásra felhívni a figyelmet. A márka integrált kampányának részét képző reklám itt lesz látható 2015. január 13-tól.
Kapcsolódó cikkeink
Közel 5 milliárd euróval járul hozzá a spanyol gazdasághoz a Heineken
A Heineken 2023-ban 4,84 milliárd euróval járult hozzá a spanyol…
Tovább olvasom >“Franco sportos. Legyél te is frankó!” üzenettel indítja az évet és ösztönöz életmódváltásra a BioTechUSA
Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő és speciális élelmiszer gyártó- és forgalmazójaként…
Tovább olvasom >Új kommunikációs kampányt indít a dm – A dm bátorít, hogy #egészenén legyek
Az #egészenén címmel a dm tizenkét országban indít egy új…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >