A férfiakat kevesebbszer verik át
A Tárki Zrt. által végzett Omnibusz kutatás szerint az elmúlt három évben átlagosan minden negyedik lakossal fordult elő, hogy valamilyen termék vagy szolgáltatás vásárlása során sérelem érte.
A
felmérésből kiderült, hogy a férfiakat
kevesebb fogyasztói sérelem éri mint a nőket. A
hölgyeket leginkább a ruhavásárlás
és az élelmiszervásárlás során,
illetve a szolgáltatások közül a közüzemi
szolgáltatások és a javítási,
szerelési szolgáltatások körében
érik leginkább a hátrányok. A férfiak
legnagyobb arányban a banki és pénzügyi
szolgáltatások kapcsán esnek áldozatul
önmaguk figyelmetlenségének vagy a szolgáltatók
megtévesztésének.
A fogyasztói
sérelmeket az iskolai végzettség alapján
alkotott csoportokon belül vizsgálva a kutatás
megállapítja, hogy a sérelmezettek aránya
a képzettség növekedésével
folyamatosan nő. A 8 általánossal nem rendelkezők
csoportjában a fogyasztói sérelmet
elszenvedettek aránya 7,1 százalék, míg
az egyetemi diplomával rendelkezők között már
45,8 százalék. A kutatóintézet szerint
ennek oka az, hogy a magasabb iskolai végzettséggel
rendelkezők valószínűleg jobban odafigyelnek a
fogyasztókat érő sérelmekre, és
tudatosabb fogyasztóként fontos számukra, hogy
jogaik érvényesüljenek, ezért többször
észlelik, ha megkárosítják őket.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >Túl vagyunk 2 millió visszaváltott palackon, de még vannak gondok
Az év eleje óta Magyarországon vissza lehet váltani a fém,…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: jó szezonra számítanak a csemegekukorica termelők
Idén jó szezonra számítanak a termelők, bőven jut a feldolgozóiparba…
Tovább olvasom >