A fényfüzérek majdnem hatvan százaléka hibás a vizsgálatok szerint
Az idén vizsgált karácsonyi fényfüzérek 58,8 százaléka nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek, ez csaknem 30 százalékkal kevesebb, a tavalyi értéknél, akkor a termékek 87,5 százaléka volt hibás – mondta Vermes Bella, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Elmondta: 2014-ben 32 fényfüzérből 28 nem volt megfelelő, ezzel szemben az idei 17 fényfüzérből 10 nem tett eleget a szabályoknak. Az ellenőrzések pedig folytatódnak szupermarketekben, boltokban és piacokon egyaránt – tette hozzá.
A szóvivő azt javasolta, hogy a karácsonyi fényfüzérek vásárlása előtt tájékozódjanak az NFH honlapján lévő biztonságos fényfüzérek listájáról, a vásárláskor vizsgálják meg a kiállított mintapéldányt, győződjenek meg arról, hogy melyik cégtől veszik az adott terméket, a vásárlás után pedig őrizzék meg a nyugtát, amelyen egyébként a kereskedő köteles elérhetőségét feltüntetni. Sok esetben – főleg piacokon – egy számológépből nyomtatott szalagot adnak hivatalos nyugta helyett, ezért érdemes a számlát is ellenőrizni.
Reklamáció a blokkra hivatkozva lehetséges, ugyanakkor hibátlan termékeket nem köteles kicserélni a kereskedő, de az ilyen jellegű ígéreteket ajánlatos az eladóval a számlára íratni, hogy igazolható legyen a cserére feljogosító ígéret – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárkamara: nem kérünk az ukrán importból
Az Európai Bizottság határozatlan idejű kedvezményeket javasol Ukrajnának a lejárt…
Tovább olvasom >NKFH: élelmiszer-biztonsági razzia a nyári szezonban, elsősorban a fagylaltozókban és strandbüfékben
A fogyasztók biztonságának védelme érdekében országos ellenőrzést végez a Nemzeti…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >