A fenntartható jövő mellett kötelezte el magát a SPAR
A SPAR aktív és úttörő szerepet vállal a Föld jövőjét érintő ügyekben. A vállalat most ezen tevékenységét egységes keretbe szervezi, összekötve a fenntartható fejlődés – számára kiemelt – ágait, mint a környezetvédelem, az egészséges életmód támogatása, az élelmiszer-biztonság, a munkatársak támogatása, valamint a társadalmi felelősségvállalás. Ennek első, a fogyasztók számára is jól látható lépéseként pedig új ernyőmárkát vezet be, melynek szlogenje „SPAR – a fenntartható jövőért”. A vállalat emellett a fenntarthatósági törekvéseit egy dedikált weboldalon keresztül is bemutatja.
Felelős kereskedelmi nagyvállalatként a SPAR Magyarország régóta aktív és igen változatos tevékenységet végez a fenntarthatósággal kapcsolatos ügyek terén. Az vállalat ezen munkáját szélesíti ki és szervezi egységbe az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Fenntartható Fejlődési Keretrendszere, az úgynevezett SDG – Sustainable Development Goals – segítségével.
„A vásárlóival közösen a SPAR – többek között számos jótékonysági, illetve környezettudatos üzleti kezdeményezéssel és az egészségtudatos életmódra ösztönző aktivitásaival – sokat tudott tenni fontos a bolygónkat érintő ügyekben úgy, hogy a vevőket megfelelő tájékoztatással tettekre bátorította. Most ezeket egységes keretrendszerbe foglaljuk a még hatékonyabb és átláthatóbb cselekvés érdekében. A „SPAR – a fenntartható jövőért” program jegyében vállalatunk elsősorban azokra a területekre összpontosít, melyeken eddig is komoly eredményeket értünk el vevőinkkel és partnereinkkel együtt. Ilyen a környezet, az egészség, az élelmiszer-biztonság, a munkatársaink biztonsága és a társadalom hátrányos helyzetű tagjainak segítése. Fenntarthatósági programunk által még fokozottabb jelenléttel, hatékonyabban tudjuk támogatni a fontos célokat a jövőben, hiszen mindannyiunk érdeke egy élhető és fenntartható holnap, amely úgy valósulhat meg, ha ahhoz minden szereplő hozzáteszi a saját részét” – hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
A vállalat fenntarthatósági programja konkrét kezdeményezések indítása és összehangolása mellett gyakorlati példákkal és informális útmutatásokkal kívánja edukálni és ösztönözni a fogyasztókat a közös cselekvésre. A program középpontjában az élhető jövő szerepel, ezek a célok pedig a helyben megvalósított tevékenységek által válnak életünk részévé. Az ezeket azonosító új ernyőmárka bevezetése kapcsán megszületett a program logója és a hozzá tartozó szlogen, valamint elkészült a már megvalósított intézkedéseket bemutató weboldal is, mely hasznos információkkal látja el az érdeklődő, a fenntartható jövőt támogató fogyasztókat.
Kapcsolódó cikkeink
A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >40 magyar város 73 SPAR üzletének több mint 8000 termékét viszi házhoz a Wolt: Már a heti nagybevásárlást is online intézik a magyarok
Bolti árakon intézi helyettünk a nagybevásárlást a SPAR 73 magyarországi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >