A FAO felülvizsgálja a növény-egészségügyi kereskedelmi normákat
Megkezdődött az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) négynapos nemzetközi szakértői találkozója Rómában, a fórumon egyebek között felülvizsgálják a nemzetközi növény-egészségügyi sztenderdeket, amelyek a növények, növényi és mezőgazdasági termékek szállítását szabályozzák – tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
A szabványok célja, hogy minimálisra csökkentsék a veszélyét annak, hogy rovarok, baktériumok, vírusok vagy gyomok fertőzzék meg a növényeket, amelyek szállításával a kór – az egyre intenzívebb világkereskedelem eredményeként – könnyen átjuthat egy-egy ország, régió határán.
A szervezet becslése szerint a világ gabonatermésének 20-40 százaléka vész kárba évente a betegségek és fertőzések miatt.
A FAO úgy véli, hogy a globalizáció erősödésével jobban kell koncentrálni az élelmiszerbiztonságra, a környezetvédelemre és a fertőzésektől mentes kereskedelemre.
A Növény-egészségügyi Intézkedések Bizottságának péntekig tartó ülésén az elektronikus növény-egészségügyi tanúsítványok (ePhyto) lehetőségét is tárgyalják a szakértők, és esetlegesen megállapodnak egy online ePhyto felület létrehozásában. Az új felület elősegítené az évente több millió kibocsátott online tanúsítvány megosztását, hatékonyabbá téve a kikötői tevékenységeket, egyúttal csökkentené a költségeket, beleértve a nyomtatás és postázás okozta környezeti terhelést is.
A Nemzetközi Növényvédelmi Egyezmény vezető testületeként működő Növény-egészségügyi Intézkedések Bizottságának (Commission on Phytosanitary Measures) éves ülésén a 181 részes ország magas rangú növény-egészségügyi szakértője vesz részt – ismertetik a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt a FAO élelmiszerár-index áprilisban
A főbb gabona- és húsfélék, illetve a tejtermékek drágulásától fűtve…
Tovább olvasom >A kedvezőtlen időjárás miatt sosem látott magasságban a kávébab ára
A kávé világpiaci ára többéves csúcsot döntött 2024-ben, miután 38,8%-kal…
Tovább olvasom >Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: az egész uniós agrár-élelmiszeripart tönkreteheti Ukrajna csatlakozása
Amikor Brüsszel az ukrán csatlakozást erőlteti, akkor minden uniós termelő…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >