A FAO élelmiszerár-indexe javarészt változatlan maradt júliusban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint júliusban már a második hónapja jobbára volt változatlan az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, mivel a növényi olajok, a húsfélék és a cukor nemzetközi jegyzésének növekedése ellensúlyozta a gabonafélék folyamatos árcsökkenését.
A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi –, júliusban átlagosan 120,8 pontot mutatott, csupán némileg elmaradva a felülvizsgált júniusi értéktől. Az index most 3,1%-kal zárt alacsonyabban, mint egy éve ilyenkor.
A gabonafélék árindexe 3,8%-kal volt kevesebb mint júniusban, mivel a főbb gabonafélék globális exportára két hónapja csökken. A búza jegyzése alacsonyabb volt az északi féltekén zajló aratásokból adódó szezonális kínálatnövekedés, valamint a kedvező termelési körülményekből kifolyólag Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban, mely indokolja a jó tavaszi búzatermés iránti várakozásokat az év második részében. A kukorica exportára szintén lejjebb ment, mivel Argentínában és Brazíliában a betakarítás gyorsabban zajlott a tavalyi évhez képest, az Egyesült Államokban pedig a termésviszonyok továbbra is kedvezőek maradtak. Az összes rizsfélére vonatkozó FAO árindex 2,4%-kal volt kevesebb mint júniusban, mind az Indica, mind a Japonica fajtákra vonatkozó alapvetően nyugodt kereskedelmi tevékenységek mellett.
Ezzel szemben a FAO növényi olaj árindexe 2,4%-kal nőtt júniushoz képest, ami ezáltal másfél éves csúcsot ért el. A pálma-, szója-, napraforgó- és repceolajok globális jegyzését megemelte a bioüzemanyag-ágazat szójaolaj iránti erőteljes kereslete, valamint a napraforgó- és repceolaj terméskilátásainak romlása több jelentős előállító országban.
A FAO húsfélékre vonatkozó árindexe júliusban 1,2%-kal emelkedett a juh-, szarvasmarha- és baromfihús iránti erőteljes importkereslet közepette, azzal együtt is, hogy a sertéshús ára a nyugat-európai túlkínálat miatt kismértékben csökkent.
A cukor árindexe 0,7%-kal nőtt júniushoz képest, mivel a vártnál alacsonyabb brazíliai termelés ellensúlyozta az indiai monszun növekvő csapadékmennyiségének és a kedvező thaiföldi időjárási körülmények hatását.
A tejtermékek ára változatlan maradt júliusban, mivel a tejporok árfolyamának csökkenése ellensúlyozta a vaj- és a sajtárak emelkedését.
További részletek itt olvashatók. A FAO következő havi élelmiszerár-indexét szeptember 6-án fogják közzétenni.
Kapcsolódó cikkeink
Turisztikai Világszervezet: a nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre
A nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre, miután a…
Tovább olvasom >Csökkent a FAO globális élelmiszerár indexe decemberben
Az élelmiszer-alapanyagok árának globális mutatója csökkent decemberben, köszönhetően cukor alacsonyabb…
Tovább olvasom >A lencsetermesztés helyzete Magyarországon: kihívások és lehetőségek
Az elmúlt években a lencsetermesztés globális szinten jelentős visszaesést mutatott,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >