A fagykárok bejelentésére biztatja a gazdákat az Agrárminisztérium
Az agrárkár-enyhítési rendszer lehetőséget teremt a tavaszi fagy által okozott károk részleges enyhítésére. A tavaszi fagykárral érintett gazdálkodóknak mindenképpen érdemes elektronikus kárbejelentést tenni az agrárkár-megállapító szervnél, a vármegyei kormányhivatal, mert ez szükséges ahhoz, hogy – az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén – a termelők a károk miatt a későbbiekben kompenzációt kapjanak. A kárenyhítő juttatás iránti jogosultság érdekében már a kárbejelentéskor körültekintően kell eljárni a mezőgazdasági termelőnek – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).

(Fotó: Pixabay)
Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért mínusz 2 Celsius-fok vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn. Erről a termelő a HungaroMet honlapján tud tájékozódni – magyarázta az AM. A minisztérium kiemelte: a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül kell megtenni. Mivel a bejelentés határideje az egységes kérelem benyújtásának időszakára esik, ezért a bejelentési határidő legkésőbb 2025. május 31-re hosszabbodik. A hozamcsökkenést okozó tavaszi fagy esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a fagy a károsodással érintett területen bekövetkezik. Az AM ugyanakkor felhívja a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy a kárenyhítő juttatások mértékének megállapításában fontos szerepet játszik a mezőgazdasági biztosítások vagy a krízisbiztosítási rendszerben való tagság megléte, hiszen ebben az esetben jogosult a termelő maximális mértékű kárenyhítésre. A kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek. Ezért javasolják mindenkinek, hogy időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, melynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást is nyújt – figyelmeztet az AM.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: 2026 az építkezés éve lesz az agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák támogatása a magyar agrárpolitika alapja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


