A dráguló élelmiszerárak ellenére „jól tartotta magát” a német gazdaság
A német statisztikai hivatal első becslése szerint a szakértői várakozásokat kissé meghaladó mértékben nőtt a német gazdaság tavaly elsősorban a korlátozásokat követő felzárkózási hatás pozitív következményeinek köszönhetően.

Tartja magát a német gazdaság
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis első becslése szerint tavaly 1,9 százalékkal nőtt a német bruttó hazai termék az előző évihez képest. Naptárhatással kiigazítva a növekedés 2,0 százalékos volt. Gazdasági szakértők 1,8 százalékos növekedést jeleztek előre 2022-re.
Az előző évben, 2021-ben 2,6 százalékkal nőtt a német bruttó hazai termék, 2020-ban pedig 3,7 százalékos volt a visszaesés.
„Németország általános gazdasági helyzetét 2022-ben az ukrajnai háború következményei, az energiaárak rendkívüli emelkedése határozta meg” – mondta Ruth Brand, a Destatis idén január elsejétől hivatalban lévő új elnöke a 2022-es gazdasági növekedésről pénteken Berlinben tartott konferencián. „Ehhez társultak még az alapanyagellátási nehézségek, az erőteljesen emelkedő élelmiszerárak, a szakképzett munkaerő akut hiánya, valamint a koronajárvány még meglévő, bár gyengülő utóhatásai. Mindezekhez képest a német gazdaság összességében elég jól tartotta magát”
– folytatta Brand.
A német gazdaság bruttó hazai terméke 2022-ben 0,7 százalékkal haladta meg a koronajárvány által nem érintett utolsó év, a 2019-es teljesítményét.
Az egyes gazdasági ágazatokban eltérően alakult a hozzáadottérték-termelés: a járványvédelmi korlátozások eltörléséből profitáló szolgáltatási ágazatok felzárkózási hatásból profitálhattak. Az egyéb szolgáltatók, amelyek közé a kreatív és szórakoztatóipar is tartozik, jóval az átlag felett tudtak növekedni, 6,3 százalékkal. A kereskedelem, szállítás és vendéglátás kombinált gazdasági ágazatban 4,0 százalékos volt a növekedés.
A keresleti oldalon a német gazdaság növekedésének fő pillére 2022-ben a lakossági fogyasztás volt, amely 4,6 százalékkal nőtt tavaly és csaknem elérte a válság előtti 2019-es szintet. Köszönhetően annak, hogy 2022 tavaszára a már szinte minden járványvédelmi korlátozás eltörlésével megindult a felzárkózási korrekció. A felzárkózási hatás elsősorban a szálláshely- és vendéglátóipari szolgáltatásokra fordított kiadásokban mutatkozott meg. A háztartások többet költöttek szabadidőre, szórakozásra és kultúrára, mint egy évvel ezelőtt.
A kormányzati fogyasztási kiadások 2022-ben viszonylag mérsékelten, 1,1 százalékkal nőttek. Az építési kiadások tavaly 1,6 százalékkal csökkentek. Az állóeszköz-beruházások viszont ár 2,5 százalékkal nőttek tavaly.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >Egy év alatt négyszeresére ugrott a felelős alapok kezelt vagyona
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben megjelent 2024-es adatai szerint a felelős alapok…
Tovább olvasom >Kiemelt érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett konstrukcióit
Kiemelt érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Új ízek, új méretek – a Tarka most még több!
Bővül a Tarka tejtermékcsalád! Az igen kedvelt kisebb, 125 g-os…
Tovább olvasom >