Dohánytermesztők: a jövedéki adó emelése a feketegazdaságot erősíti
Több szempontból is kockázatos, és negatív következményekkel járhat a dohánytermékek jövedéki adójának emelésével kapcsolatosan kedden benyújtott javaslat a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szerint.
A szövetség az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a jövedéki adó emelése eredeti céljának megfelelően jellemzően a fogyasztókat terheli, emellett az árak további drasztikus emelkedése nagymértékben növelheti az illegális termékek piacát.
A szervezet szerint mindez komoly hatással lehet az állami adóbevételek alakulására, a helyi dohánytermesztés felvevőpiacára és foglalkoztatására, valamint a termelési folyamatokra is.
Magyarországon a cigaretta adótartalma már túllépte a 80 százalékot, és a parlamentnek benyújtott javaslat elfogadása esetén 2013-ban messze meghaladja majd az EU által 2018-ra előírt szintet – közölte a szövetség, hozzátéve, a fogyasztási dohány ezzel az adóemeléssel véglegesen elveszíti azt a szerepét, hogy hatékonyan ellensúlyozhassa a feketepiac térnyerését.
A közlemény szerint a dohányipari befektetők célja, hogy olyan, fenntarható piaci környezetben tudjanak működni, amely biztosítja a legális piac stabilitását és nem enged teret a feketepiacnak, biztosítja az elvárt állami adóbevételeket és a dohánytermesztés, gyártás, valamint forgalmazás területén a foglalkoztatás stabilitását.
A szövetség szerint a benyújtott javaslat egyikre sem képes, ezért bíznak benne, hogy az említett tényeket is mérlegelő, felelős megoldás születik majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >