A DJ olyan, mint egy pszichológus
Várkonyi Attila, vagy ahogyan nagyon sokan ismerik DJ Dominique volt a legutóbbi Future Talks Krizsó Szilviával podcastunk vendége.
„Nagyon sok minden kell ahhoz, hogy egy dal vagy egy dalrészletet összeálljon, ez egy igazi szociológiai tanulmány. Én például gyakran felrúgom a DJ szabályokat, mert érzem, hogy mi a helyzet a közönséggel.” – kezdi a beszélgetést az ismert DJ. Sokan nem tudják róla, de igyekszik egészségesen élni nem iszok alkoholt, nem cigarettázik, nem kávézik, a munkája miatt egyedül az alvást nem tudja minden esetben megoldani. De hosszú távra tervez, mert szerinte a közösségi élményre mindig szükség lesz.
Hozzátette: „Azt tapasztalom, hogy az embereknek elege lett a technokrata világból. Nem beszélünk egymással, kattintásokkal jutunk egyik helyről a másikra. Minden felgyorsult. De pont emiatt sokaknak van igénye a közösségi élményre, ezt pedig a digitalizáció nem tudja megadni. Igény van erre és örömet okoz az embereknek.”
Várkonyi Attila szerint mindenben és mindenkinek naprakésznek kell lenni. Az nagy változás a világban, hogy nincs megállás. Ugyanakkor nem ért egyet azokkal, akik temetik a retró zenét és a rádiózást: „Az ember igényli az emberséget, a retró zenékben sokkal több emberség van. A tisztán elektronikus zenékből és pláne az AI generálta dallamokból hiányzik a lélek, pedig az ember vágyja a lelket, ezért is van szerintem nálunk eszméletlen retró láz van.”
Ha szeretné a teljes beszélgetést megnézni, akkor kattintson a fenti videóra és ne felejtsen el feliratkozni a csatornánkra a youtube-on!
Kapcsolódó cikkeink
Várkonyi Gábor: Lehallgatnak az okosautóink?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Storck Hungária: új kereskedelmi vezető érkezett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


