A Dinnyeszövetség állami alap létrehozását kezdeményezi
A Magyar Dinnyeszövetség a kormányzathoz fordul segítségért. Egy olyan állami alap létrehozását szeretnék elérni, melyből a termelőket a dinnye leadása után kifizethetik, hogy ne kelljen 30-40 napot várniuk a pénzükre.
Medgyesbodzáson ülésezett a Magyar Dinnyeszövetség és a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet. A tanácskozáson egyebek közt számba vették az elmúlt hónap szélsőséges időjárása okozta károkat. Magyarországon hétezer hektáron termesztenek görögdinnyét, ebből 1100 hektár pusztult ki. A károk legnagyobb mértékben Észak-Magyarországot érintették. A megmaradt 5900 hektár termőterületből háromezer Békés megyében található, vagyis Békés tekinthető a hazai dinnyetermesztés központjának.
A szövetség tagjai arról is döntöttek, hogy az uniónál földrajzi árujelző oltalmat kezdeményeznek a békési dinnyére, ami szigorú paraméterek alapján kizárólag az extra minőségű termést illetné meg. Abban bíznak, hogy a földrajzi árujelző a termelés színvonalának emelésére ösztönzi a gazdálkodókat, reklámot jelent, a magyar dinnyére irányítja a figyelmet.
A dinnyeszövetség ülésén arról is szó esett, hogy növelni kívánják a sárgadinnye-területet, annak érdekében, hogy a hazai keresletet kielégítsék. Ennek beindításához szintén a kormány segítségét kérik. A dinnyeszövetség tervei között szerepel Medgyesegyházán vagy környékén egy palántanevelő létesítése, hogy a gazdák a külföldről behozottnál lényegesen olcsóbban juthassanak tökre oltott dinnyepalántákhoz, ezzel is csökkentve a termelési költségeket – írja az Origo.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
