A digitális generáció diktálja a tempót
A most felnövő digitális generáció nem csak az online, de az offline teret is egyre jobban meghódítja: ma már jelen vannak a munkaerőpiacon és a cégek ügyfeleiként egyaránt. Dinamizmusuk, mobilitásuk és a technológiai igényük azonban új megoldásokat kíván a cégek részéről. Ezt szem előtt tartva valósítja meg fenntarthatósági programjait a K&H, és indított útjára olyan kezdeményezéseket, amelyek a jövő generációjának munkavállalását, fejlődését, vállalkozói ambícióit építi.
A rádiónak még 38, a tévének 13, a Facebooknak viszont már alig 2 évre volt szüksége, hogy elérje az 50 millió felhasználót – a számok jól mutatják, hogy milyen rohamtempóban változik a világ körülöttünk. „A most felnövő korosztály, ahogyan a fiatalság mindig is, dinamikus, tele van energiával, tetterővel, és mint a fény, saját utat tör magának. A K&H társadalmilag felelős vállalatként ezért olyan kezdeményezéseket valósít meg, amelyek a most felnövő korosztály dinamizmusához igazodnak, és könnyebb, gyorsabb, kényelmesebb megoldásokat kínálnak”– mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.
a jövő munkavállalói
„Több mint 4000 munkatársunkkal arra törekszünk, hogy pénzügyi és társadalmi tevékenységünkkel egyaránt a jövő társadalmának álmait és értékeit építsük. Négy kiemelt felelősségvállalási területünkön – vállalkozásösztönzés, pénzügyi oktatás, környezetvédelem, és egészség – ezért tovább folytattuk átfogó, hosszú távú programjaink megvalósítását. Figyelmet fordítva eközben arra is, hogy olyan vonzó, korunk igényeinek megfelelő munkahelyi környezetet alakítsunk ki a fiatal generáció számára, ahol folyamatosan új ismereteket, tapasztalatokat szerezhetnek. Az eredmények magukért beszélnek, hiszen egyre több fiatal tehetség képzeli el szakmai jövőjét nálunk. Tavaly például 130 ezren látogattak el karrieroldalunkra, és közel 400 Y és Z generációs kollégával bővült szakmai csapatunk” – hangsúlyozta ki Horváth Magyary Nóra.
a jövő generációja
„A jövő generációjának tudatos pénzügyi gondolkodása érdekében indított K&H Vigyázz, kész, pénz! általános iskolás diákoknak szóló oktatási programunkat és vetélkedőnket a 2017-2018-as iskolaévben nyolcadik alkalommal rendeztük meg, amelyen több mint 8100 tanuló mérte össze tudását. Emellett a fiatalok pénzügyi ismereteinek szélesítése érdekében 8 Youtube vloggert kértünk fel, hogy az ő nyelvükön, egyszerűen és közérthetően beszéljenek alapvető pénzügyi témákról. A gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként a K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta több mint 626 millió forint értékben, összesen 416 alkalommal kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Mindeközben 3 új támogatottal bővült a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogramunk, és csak az elmúlt évben közel 19 ezer sportolni vágyó vett részt tömegsport rendezvényeinken” – tájékoztatott Horváth Magyary Nóra.
a jövő cégei
A K&H több mint 30 éves szakmai hátterével segíti, hogy a kreatív ötletekből megvalósulhassanak a jövő vállalkozásai. A tavaly indult Start it @K&H inkubátor a legkritikusabb pillanatban nyújt segítséget a hazai startupok számára: az ingyenes vállalkozói infrastruktúra mellett folyamatos képzést, dedikált iparági mentorokat és nemzetközi kapcsolatrendszert kínál a startupok igényeihez igazodóan, velük együtt gondolkodva.
a jövő környezete
“Pénzügyi közvetítő szerepünknek köszönhetően nagy hatással vagyunk arra a környezetre, amelyben társadalmunk él. Ezért célunk az, hogy megfelelően reagáljunk a társadalom környezeti igényeire, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy a társadalom tagjai ma is és a jövőben is teljes életet élhessenek. Így 2017-ben már 20 zöld fiókunk működött, amelyek jellemzője, hogy nincs direkt fosszilis energia felhasználásuk. Székházunkban pedig napelemes rendszer került kialakításra összesen 170 napelem panellel. Mindemelett papírfelhasználásunkat az előző évhez képest több mint 45 tonnával, azaz 12 százalékkal csökkenteni tudtuk”- tette hozzá Horváth Magyary Nóra.
A K&H Csoport 2017-es fenntarthatósági jelentése itt érhető el: https://www.kh.hu/csoport/fenntarthatosagi-jelentesek
Kapcsolódó cikkeink
Az okostelefonos fizetés biztonsága felér a bankkártyáéval
A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő okostelefonos…
Tovább olvasom >5+1 aranyszabály digitális eszközeink védelmére
A digitális eszközök használata vitathatatlanul megkönnyíti az életünket, az online…
Tovább olvasom >K&H kkv bizalmi index: Kettészakadt a kkv szektor – a nagyobbak már pozitívan látják a jövőt
A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >