A digitális fejlődés egyszerre globális trend és kihívás
A digitális fejlődés egyszerre globális trend és kihívás, a technológia nem ismeri a határokat, és nem érdeklik Európa gazdasági növekedéssel kapcsolatos problémák – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója csütörtökön, az Információs Társadalom Parlamentje plenáris ülésén.
Hozzátette: az egyes országok hozzáállását tükrözi, hogy Európában a termelékenység-növekedés 31 százaléka származik az IKT szektorból (távközlési és információs technológiából), ami kiemelkedő eredmény. Észak-Amerikában ugyanez az arány ugyanakkor 59 százalék – tette hozzá.
A vezérigazgató a fejlődés szempontjából problémaként említette a szabályozási környezet miatt kialakult pénzügyi és humán tőkehiányt, de hozzátette, hogy véleménye szerint Magyarország a jelenlegi környezetben feltörekvő országból az élre juthat, csak ügyesen kell kihasználnia, hogy növekedési és fiskális szempontból jól áll.
Úgy vélte, eddig az európai szabályozási környezet főként a fogyasztóvédelemre koncentrált, közműként kezelte és nem segítette a távközlési szektort. Európa versenyképessége szenved, nem méretgazdaságosan működik, piacai szétdarabolódtak, 500 millió emberre jut 200 szolgáltató, miközben Amerikában 300 milliós lakosság mellett van 4-5 szolgáltató, Kínában szintén 4-5 szolgáltató működik 1,5 milliárd lakosra – ismertette.
Mint mondta, Európában van „humán talentum”, ugyanakkor azok a Szilikon-völgybe vándorolnak, ahol a cégek, az egyetemek, a diákok és a tőke egy helyen koncentrálódik segítve minőségi termékek előállítását és a globális piacra juttatását. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink

Minden ötödik forintot a digitális gazdaság ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >