A Danone karácsonykor is folytatta az egész éves adományozást
A Danone Magyarország Kft. 2022-ben is elhivatottan segített a rászorulókon, de a téli hónapok idején, az ünnepek környékén figyelmét kiemelten a nehéz helyzetben levők felé fordította, hogy minél többek számára szebbé tehesse ezt az időszakot.

A Danone számára fontos a társadalmi felelősségvállalás
A Danone elkötelezett a gazdasági, társadalmi és környezeti értékek fenntartásában. A vállalat kettős elkötelezettség hitvallása szellemében – mely szerint a felelősségvállalás nem ér véget a gyárkapunál vagy az iroda ajtajánál – mindenki életminőségét érinti. A vállalati szférának túl kell mutatnia a gazdasági célokon, hogy aktívan tehessünk közösségeinkért és a bolygónkért.
Ez a felelős és fenntartható üzleti szemlélet tükröződik a vállalat magyarországi különböző támogatási projektjeiben is – legyen az termékadomány, önkéntes munkavállalói segítség, vagy partnerekkel közösen megvalósított támogatás. Ezért a vállalat tavaly is szerette volna megkönnyíteni a rászorulók és a nehéz helyzetben lévő családok életét a téli ünnepek környékén is.
A Danone a termékadományokat hosszú évek óta, állandó együttműködő partnere, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (MÉB) aktív közreműködésével juttatja el a rászorulóknak. Az együttműködést alapos igényfelmérés előzi meg, a folyamatos és szoros kooperáció és koordináció révén pedig akkor és az kerül a nehéz helyzetben lévőkhöz, amikor és amire igazán szükségük van. A vállalat 2022-ben 15.000 tálca terméket ajánlott fel a Magyar Élelmiszerbank Egyesült számára. A közel 16 millió forint összeggel megegyező értékű felajánlás többek közt Actimel, Alpro, Oikos és Danette termékeket is tartalmazott.
Egy másik segítségnyújtási projektben, a Danone a Baby Expert Kft-val, Magyarország legnagyobb online babaáruházával együttműködve két héten keresztül minden, a webshopon eladott, csecsemőknek szánt tápszerük után 100-100 forinttal támogatta a Segíts Élni Alapítványt. A szülők nemcsak a termékek vásárlásával, de külön anyagi támogatással is tudták segíteni a kezdeményezést. Mindezek eredményeként a két vállalat összesen közel 600.000 forintot tudott felajánlani a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Újszülött Intenzív Osztályát fenntartó szervezet részére. Az Alapítvány az adományból az általuk üzemeltetett koraszülött mentőautó infúziós pumpájának költségeit fedezte.
Az ünnepek közeledtével a vállalat az Ukrajnából hazánkba menekült családokat támogató aktivitást valósított meg a Rákóczi Szövetség együttműködésével. A Danone a szervezet révén megvalósuló herszoni gyermekek téli táboroztatását 200.000 forintos fejalánlással segítette. Azonban nem ez volt az első segítségnyújtás, amit a vállalat nyújtott az ukrajnai menekültek számára. A háború kitörését követően a Magyar Vöröskereszten keresztül 10 millió forintot adományozott, míg a Máltai Szeretszolgálat révén speciális gyógyászati célra szánt termékekkel segítette az ukrajnai családokat.
A számos vállalati kezdeményezés mellett a Danone munkatársai egyénileg is hozzájárultak a jó ügyekhez. December elején számos munkatárs készített össze főleg tartós élelmiszerből álló csomagokat, amiket cipősdobozba csomagolva jutattak el a Mikulásgyárnak. A cipős dobozok a szervezet hitvallásának megfelelően nemtől, életkortól és etnikumhoz való tartozástól függetlenül rászoruló családoknak szerzett karácsonyi meglepetést.
„A szeretet ünnepén elsősorban közeli hozzátartozóinkra gondolunk, ilyenkor kedvességgel és ajándékokkal lepünk meg másokat, adunk értük hálát. Mindemellett fontos, hogy meglássuk a körülöttünk levő rászorulókat is, akik kevésbé részesülhettek az ünnepi hangulatban. Vállalatunk éppen ezért a rendszeres adományozások mellett, év végén még nagyobb hangsúlyt fektetett a segítségnyújtásra, és büszkék vagyunk arra, hogy ennek aktív részesei volt munkavállalóink is”
– mondta el Várkonyi Beáta, a Danone vállalati kapcsolatok igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Változás a Danone magyarországi vezetésében: Csaplovics Péter az új értékesítési igazgató
2025. májusától Csaplovics Péter tölti be a Danone magyarországi értékesítési…
Tovább olvasom >12 358 rászoruló lakhat jól a Tesco és vásárlói által két nap alatt gyűjtött élelmiszerekből
A tavalyi mennyiséghez képest 100 tonnával több adomány érkezett a…
Tovább olvasom >Többségi részesedést szerzett a Danone a növényi alapú Kate Farmsban
Bejelentette a francia Danone, hogy többségi részesedést vásárol az amerikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >