A Cuba Libre Koktél – az eredeti, Bacardi rummal készült ital – 112. évfordulóját ünnepli

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 17. 10:30

A világ kedvenc BACARDI rumos koktélját – amit először 1900-ban készítettek el – több mint 6 millióan élvezik naponta.

coke cola bacardi

A legendás, eredeti Cuba Libre, közismert nevén a „BACARDI és Coke®,” 112 éves lett ebben a hónapban. Azóta, hogy 1900-ban Havannában megszületett, ez a klasszikus koktél lett a világ legtöbbet rendelt itala, hiszen minden nap másodpercenként hetven BACARDI Cuba Libre italt élveznek szerte a világon.

Érdekes módon az ital, amely ekkora koktélforradalmat váltott ki – stílusosan – maga is egy forradalom alatt született. Az év 1900, Kuba Függetlenségi Háborújának vége. Ennek a háborúnak köszönhetően, amit Spanyol–Amerikai Háborúnak is neveznek, rengeteg amerikai került Kubába, köztük azzal a Theodore Rooseveltel, aki később az Egyesült Államok elnöke lett – itt még ezredesként szolgált a „Rough Riders”-nek nevezett ezrednél. Az amerikaiak többek között magukkal hozták a Coca-Cola®-t is Kubába, amely nemsokára mind az amerikaiak, mind a kubaiak kedvenc italává vált. Miközben Kuba győzelmét ünnepelték a havannai The American Barban, az amerikai hadsereg egyik kapitánya úgy döntött, hogy a kubai BACARDI rumját összekeveri a Coca-Cola®-val, és belefacsart egy friss lime-ot. Az ital hamar felkeltette a többi vendég érdeklődését, és nem sokkal később már mindenki ezt a csábító új koktélt fogyasztotta. A kapitány tósztkén a „Por Cuba libre!” (A szabad Kubáért) kifejezést használta, melynek akkoriban különös politikai szerepe volt, hiszen mind a kubai forradalmárok, mind az amerikai katonák előszeretettel használták csatakiáltásként. A név ráragadt és megmaradt. Manapság a Cuba Libre koktélt világszerte úgy ismerik, mint az italt, amiben BACARDI rum, kóla és lime van.

Az eredeti BACARDI Cuba Libre azért lett a fogyasztók kedvence, mert könnyen elkészíthető és mégis nagyszerű íze van. A tökéletes Cuba Libre elkészítésénél különösen fontos a megfelelő eljárás használata, hiszen már a lime direkt a jégre facsarása is különösen fontos lehet.

Eredeti Cuba Libre

1 rész BACARDI Gold® rum

3 rész Coca-Cola® (üveges)

2 lime-gerezd

jégkockák

Tölts tele egy highball poharat jéggel. Facsard a friss lime levét a pohárba. Dobd a kifacsart lime gerezdeket a pohárba. Öntsd bele a BACARDI Gold rumot és öntsd fel Coca-Cola®-val (ideálisan üvegessel). Óvatosan keverd meg. Díszítsd limegerezdekkel.

A Bacardi 150 év elteltével is folytatja a meghatározó, nagyszerű koktélok készítését.

Ha többet szeretnél megtudni az úttörő örökségünkről, forradalmi italainkról vagy klasszikus koktélreceptekről, akkor látogass el a

www.bacardi.hu

weboldalra.

Kapcsolódó cikkeink