A csomagolási szakma szerint évi 15 ezer tonnányi műanyagot kell kiváltani Magyarországon környezetbarátabb termékkel
Évi 15 ezer tonnányi egyszer használatos műanyagot – ételtartó dobozok, italpoharak, zacskók – kell kiváltani más, környezetbarátabb termékkel Magyarországon a július 1-től hatályos kormányrendelet alapján – tájékoztatta a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) az MTI-t.
Két éve, amikor biztossá vált, hogy idén Magyarországnak is át kell ültetnie jogrendszerébe egyes egyszer használatos műanyagok uniós tilalmát, az érintett termékek volumene még évi 10 ezer tonna alatt volt a szövetség adatai szerint. Ez tavaly emelkedett 15 ezer tonnára az elviteles ételdobozok, italpoharak és hordtasakoknak a koronavírus-járvány következtében jelentősen bővülő mennyisége miatt – mutatott rá a CSAOSZ.
A csomagolószakma érdekképviselete piaci forrásból úgy tudja, a megfelelő alternatívák megtalálása már zajlik, olyanok is a műanyagot helyettesítő termékek gyártásába kezdtek, akik korábban egészen mással foglalkoztak.
Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára a közlemény szerint úgy fogalmazott: bár a rendelet még most is szül némi bizonytalanságot az iparágban, a statisztikák azt jelzik, hogy az átállás már tavaly megkezdődött. A korábban éves szinten mintegy 15 százalékkal növekvő hazai műanyag csomagolóanyag-felhasználás értéke (ebbe nem csak a tiltás alá eső termékek számítanak bele) 2020-ban 288 milliárd forintról 268 milliárdra, azaz 7 százalékkal csökkent.
A főtitkár szerint egyelőre átmeneti időszak figyelhető meg az érintett szektorokban – gyorsétkezdék, étel-házhozszállítás, catering, italautomaták -, júliusig ugyanis sokan legalább egy évre elegendő készletet halmoztak fel a rendeletben szereplő műanyag termékekből.
A kormány tavaly februárban hirdette meg a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amely idén július elsejétől tiltja az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát. A hónap elejétől tilos egyebek mellett műanyag fültisztító pálcikát, evőeszközt (villa, kés, kanál, evőpálcika), tányért, szívószálat, italkeverő pálcikát forgalomba hozni. A korábban felhalmozott készleteket a rendelet szerint azok kimerüléséig fel lehet használni.
A tiltásokkal azt a célt szeretnék elősegíteni, hogy Magyarországon egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék a fogyasztók igénybe.
A kormány a tilalommal érintett egyszer használatos műanyag termékeket gyártó cégek technológiaváltásához 10 milliárd forint támogatást biztosított 2020-ban. A következő uniós ciklusban is terveznek bevezetni további támogatásokat erre a célra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az employer branding és a csomagolástechnika új korszaka az Sz. Variánsnál
Az ipari digitalizáció nem csupán gépekben, hanem a gondolkodásmódban is…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >