A cseheknél a hús 23,6 százalékkal, a tej, sajtok, a tojás 25,8 százalékkal drágult
Csehországban szeptemberben 18 százalékra nőtt az éves infláció az augusztusi 17,2 százalék után. Ennél magasabb inflációt legutóbb 1993 decemberében mutattak ki – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

Folytatódott az élelmiszerek drágulása is
Az infláció növekedését éves és havi szinten egyaránt a legnagyobb mértékben a lakhatási költségek növekedése, elsősorban az energiaárak emelkedése befolyásolta.
Míg augusztusban az éves infláció 17,2 százalékra csökkent a júliusi 17,5 százalékról, addig szeptemberben újra megugrott. A piaci elemzők döntő többsége ezzel szemben az infláció stagnálásával, esetleg újabb mérsékelt csökkenésével számolt.
„Az infláció növekedésének gyorsulásához legnagyobb mértékben a lakhatási költségek, elsősorban az energia és az üzemanyagok árának átlagosan majdnem ötven százalékos növekedése járult hozzá”
– mutatott rá Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakosztályvezetője.
Kifejtette: az áram ára 37,8 százalékkal, a földgázé 85,9 százalékkal emelkedett. Augusztushoz viszonítva mindkét esetben a drágulás gyorsulásáról van szó.
Folytatódott az élelmiszerek drágulása is. Szeptemberben a hús 23,6 százalékkal, a tej, sajtok, a tojás 25,8 százalékkal voltak drágábbak mint egy éve. A liszt ára 61 százalékkal, a vajé pedig több mint 50 százalékkal nőtt. Az üzemanyagoknál az drágulás 22,7 százalék, míg a személygépkocsiknál 15,6 százalék.
A termékek ára szeptemberben 20,7 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 13,7 százalékkal emelkedett.
Cseh Statisztikai Hivatal/MTI
Kapcsolódó cikkeink
Rekordszámú magyar készül nyaralni – külföldön is egyre többen pihennek
A pandémia utáni fellendülés nem ért véget: a CIB Bank…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >