A Csanád vezér csemegéje lett idén Csongrád-Csanád megye tortája
A szegedi Virág cukrászda mestercukrásza, Gyuris László által készített Csanád vezér csemegéje lett idén Csongrád-Csanád megye tortája – jelentették be szerdán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Megvan Csongrád megye tortája, kép: facebook.com/viragcukraszdaeskavehaz
A Csongrád-Csanád megyei önkormányzat által meghirdetett versenyre a nevező cukrászoktól olyan új, kreatív alkotásokat vártak, melyekben a térség jellegzetes gyümölcsei, zöldségei és fűszerei kapnak főszerepet. A szakmai megmérettetésre kilenc nevezés érkezett. A zsűri ezek közül választotta ki azt a négyet, amelyet a második fordulóban már a szakemberek előtt kellett elkészíteniük a versenyzőknek. Ekkor a zsűri tagjai ellenőrizték a technológiát, és a receptek pontos betartását is.
Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke az eredményhirdetésen azt mondta, a döntős édességek az ország tortája versenyen is a legjobbak közé jutottak volna. A szakember bízik benne, hogy a kreatív alkotásokkal a cukrászdák állandó kínálatában is találkozhatnak majd a vendégek.
A Gyuris László által készített díjnyertes torta alapanyagai között szerepel az utóbbi időben Ásotthalom térségében professzionális módszerekkel termesztett batáta, a szentesi meggy, a tökmag, a mogyoró és a sütőtök, valamint a megyében szintén nagy mennyiségben előállított tej.
A verseny második helyezettje a hódmezővásárhelyi Szőke cukrászda cukrásza, Horváth Vivien által készített Homoki kabakos lett. Harmadik helyezést ért el, és a legjobb innovációért járó különdíjat is megkapta Lawal-Papp Zsófia a makói Papp cukrászdából Hagymás álom nevet viselő alkotásával. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Három új menüsorral újít a Michelin-ajánlott szarvasi bisztró
Három új degusztációs menüsorral újult meg a Michelin Guide Bib…
Tovább olvasom >Új szintre emelik a balatoni gasztronómiát: megoldást hozhat a szezonalitásra és a munkaerőhiányra a Balatoni Kulináris Műhely
A térség éttermei, borászatai és szakképző intézményei közösen alakították ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >