A Csabai Kolbászfesztiválon mutatkozik be a Segítő Vásárlás program
Békéscsabán, a Csabai Kolbászfesztiválon mutatkozik be a megváltozott munkaképességűek termékeinek értékesítésére létrehozott Segítő Vásárlás program.
A Salva Vita Alapítvány által szervezett vásáron az érdeklődők részleteiben ismerhetik meg azokat a kézműves, jó minőségű termékeket, amelyeket a megváltozott munkaképességű emberek állítottak elő – mondta el a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény szakmai helyettese pénteken az MTI-nek.
Bíró Csaba hozzátette: a Segítő Vásárlás pénteken nyitotta meg kapuit, a rendezvényen az érdeklődők a kézműves termékek legszélesebb skáláját ismerhetik meg. Hangsúlyozta: a megváltozott munkaképességűek értékes emberek, akik versenyképes termékeket tudnak előállítani.
A vásár célja ráébreszteni az embereket és a munkaadókat arra, hogy a fogyatékkal élők foglalkoztatása előnyt jelent a munkaerőpiac valamennyi szereplője számára – közölte.
A Segítő Vásárlás bemutatkozásán mások mellett jelent volt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára.
Bíró Csaba hozzátette: kapcsolatba lép azokkal a civil szervezetekkel, amelyek megváltozott munkaképességű emberek alkalmazásával különféle termékeket hoznak létre Békéscsabán, és segíteni fogja őket abban, hogy bekapcsolódjanak a városi gyermekélelmezés rendszerébe.
A Salva Vita Alapítvány 2013-tól vezeti a Segítő Vásárlás programot. A programsorozat idén országos méretűvé bővült, több vidéki városban mutatkoztak be. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >