A Coca-Cola a világ legértékesebb márkája
Az Interbrand az idei évben is elkészítette a legértékesebb globális márkák listáját, amelynek első tíz helyét a tech brandek uralják.
Az első helyett immár tizenkettedik éve őrző Coca-Cola az Interbrand szakértői szerint elsősorban annak köszönheti sikerét, hogy brand képzése a reklámokon és a kommunikáción át a szervezeti kultúráig mindent áthat.
A top tízből hat helyet foglalnak el a tech cégek idén, ezek közül is a legnagyobb nyertes az Apple, amely a tavalyi tizenhetedik helyről küzdött fel magát a nyolcadik pozícióig. Az IBM viszont a második helyével megelőzi nem csak az Apple-t, de még a Microsoftot is, ami stílusos eredmény, tekintve, hogy a Kék Óriás pár nappal ezelőtt a piaci értéket tekintve is felülmúlta a szoftvercéget.
Szintén komoly előrelépést tudhat maga mögött a HTC, amely a 98 hellyel az Interbrand történetében először egy tajvani cégnek is helyet szerzett a top százban. Nagyot bukott viszont a Nokia, a finn gyártó a válsággal való küzdelem során a nyolcadik pozícióból a tizennegyedikre esett vissza.
A legértékesebb márkákat felvonultató szektorok: az autóipar, az eletronika, a pénzügyi és a háztartási vegyiáru. Az autóiparban a Toyota szerezte meg az első helyet, mögötte a Mercedes, a BMW és a Honda. Az elektronikában hajszállal az Intel vezet az Apple előtt, jóval lemaradva követi a chipóriást a HP, a Nokia és a Samsung. A pénzügyi szektor egyértelmű ura a márkák terén az American Express, a JP Morgant és az HSBC-t megelőzve. Látványos viszont az FMCG szektorban kialakuló helyzet, hiszen a Gillette több mint kétszeres értéket mutat, mint a második helyezett Kellogg’s, a L’Oreal a harmadik helyet foglalja el – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >