A Cluso-val dolgozik a SIÓ
A tavaly ősszel kezdett stratégai szakasz lezárását követően, januárban írt ki kreatív tendert a SIÓ-ECKES. A kétfordulós pályázaton indult négy ügynökség közül, a cég a Cluso-t választotta kreatív fejlesztésre és kivitelezésre.
2010 szeptemberében adtunk hírt arról, hogy a SIÓ-ECKES stratégiai tenderét a DDB nyerte. A SIÓ márka újrapozícionálását eredményező közös munka befejezése után, az év elején írt ki meghívásos pályázatot a piacvezető gyümölcslégyártó. A négy pályázó közül a legnagyobb múlttal rendelkező magyar gyümölcslémárka, a SIÓ, újrabevezetési kampányát a Cluso végezheti.
„Általában nagyon megválogatjuk, hogy milyen tendereken indulunk el – ám ha tenniakarást és lelkesedést látunk az asztal túloldalán, akkor mindig örömmel mondunk igent, s ez a Sió esetében is így volt.
Nagyon érdekes feladat lesz megtalálni azt a hangot, amin 2011-ben egy ilyen tradicionális márkának meg kell szólalnia – alig várjuk, hogy belevághassunk.” – kommentálta Horváth Lajos, a Cluso ügyvezetője.
„Egy nagy múltú magyar márkán dolgozni mindig jó érzés, különösen, ha a megbízó elegendő időt és energiát szán a stratégia alapok megalkotására. A SIÓ-val ezért is nagyon jó volt a márka újjáépítésén együtt dolgozni. Csak annyit mondhatunk, hogy hajrá SIÓ!” – tette hozzá a DDB vezető kreatívigazgatója, Tordai Péter.
„A DDB csapatával élmény volt együttgondolkodni és -dolgozni, a végeredmény, az új márkapozicionálás, minden előzetes várakozásomat felülmúlta. – mondta Aniot Dávid, az együttműködésről. – A Cluso számára nem lesz kis kihívás életre kelteni az újraihletett SIÓ márkát, és megvalósítani ambiciózus terveinket, ők éppen az ilyen feladatokért rajonganak.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Michele Morrone közreműködésével született meg a HELL jubileumi, limitált doboza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

