A cider piacon vásárol fel a Heineken
A Heineken megvásárolja a belga Stassen ciderkészítőt, tovább erősítve globális vezető szerepét a szektorban.
A világ harmadik legnagyobb sörgyártója nem árulta el, mennyit fizet a belga Stassenért, az viszont biztos, hogy ezzel megerősíti vezető helyét a ciderek piacán. A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint a többek között a Strongbow Gold kifejlesztésében is segédkező Stassen ára mintegy 30 millió euró lehet. A Heineken az Egyesült Államok és Kanada mellett Finnországban, Hollandiában, Olaszországban és Magyarországon is jelen van és globális márkái között már a Strongbow Gold cider is szerepel. A gyártó emellett a Heineken, Desperados, Amstel és Sol söröket forgalmazza ugyanezen a néven az egész világon.
A cider ugyan a Heineken által értékesített volumennek csak 2 százalékát teszi ki, de ezzel a cég felülmúlja a rivális SABMiller, Anheuser-Busch InBev és Carlsberg vállalatokat, ahol ez az arány 1 százalék alatt van. A ciderek növekedésben túlteljesítették a gyengélkedő sörpiacot és új fogyasztókat (elsősorban nőket) vonzottak a piachoz. A Heineken közlése szerint a Strongbow 4,7 százalékos növekedést ért el az első negyedévben és a verseny a tavaszi kedvezőtlen időjárás miatt idén éleződni fog. Az ABInbev a Stella Cidre-rel száll a versenybe, míg a Carlsberg Koppaberg néven forgalmazza saját ciderét. A mindössze száz alkalmazottat foglalkoztató Stassen vonzereje az elemzők szerint a kontinentális Európába irányuló kapcsolatrendszere.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >Ismét együtt a Momentán Udvar és a Rossmann a Művészetek Völgyében
A Rossmann idén is csatlakozott a Momentán Udvar programjaihoz a…
Tovább olvasom >