A CIB az idén 2,8 százalékos növekedést és 0,2 százalékos inflációt vár
A CIB Bank elemzői idén 2,8 százalékos gazdasági növekedést, és 0,2 százalékos éves átlagos inflációt várnak – mondta Trippon Mariann, a bank vezető elemzője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A CIB elemzői szerint a Magyar Nemzeti Bank tartja magát a meghirdetett céljához, így akár 2016 végéig is maradhat a jegybanki alapkamat a mostani szinten.
A magyar fizetőeszköz árfolyama a 308-315 forint közötti sávban marad a negyedik negyedévben – fűzte hozzá.
Elmondta: az elmúlt év kiemelkedő szintjét követően a GDP bővülési üteme fokozatosan lassul, miközben a magyar gazdaságot tartósan alacsony inflációs környezet jellemzi. A CIB elemzői szerint a GDP 2016-ban 2 százalékkal bővül, az infláció éves szinten 1,9 százalékot ér el – mondta a vezető elemző.
Trippon Mariann kifejtette: az idei első két negyedév részletes GDP-statisztikái megerősítették a bruttó hazai termék szerkezetében már 2014-ben is érzékelhető változásokat. A nettó export jelentősége továbbra is kiemelkedő a növekedési ütemben (azon belül kiemelten a
járműipari kivitelé), de relatíve mérséklődött a GDP-hez való hozzájárulása a korábbi évekhez viszonyítva, ezzel párhuzamosan megnövekedett a belső kereslet szerepe és dinamikája.
Kiemelte: a háztartások fogyasztása a második negyedévben csaknem 3 százalékkal növekedett, gyorsabban, mint a válság 2008-as kitörése előtt bármelyik negyedévben. A növekedési előrejelzéseket a termelés oldaláról nézve továbbra is meghatározó jelentősége maradhat a feldolgozóiparnak – fűzte hozzá.
Trippon Mariann kifejtette: a folyó fizetési mérleg erős többlete is várhatóan fennmarad, sőt tovább erősödik ebben az évben, a fizetés mérleg alakulásában a külkereskedelmi többlet hatása dominál. Az összességében csökkenő GDP-növekedési trend több, a tavalyi évet erősítő egyszeri hatás miatt is valószínűsíthető.
A CIB elemzői szerint Magyarország sérülékenysége tovább csökkenhet a következő egy-két évben, miközben az ország külső adóssága mérséklődik. Az MNB önfinanszírozási programjának köszönhetően az állampapírpiacon tovább nőhet a belföldi szereplők súlya, a bankok állampapír-vásárlásai ellensúlyozhatják a külföldi szereplők csökkenő aktivitását.
A CIB szakértői ugyan a költségvetés terén látnak kockázatokat, de szerintük az államháztartási hiány stabilan a maastrichti 3 százalékos GDP-arányos elvárt szint alatt marad, az államadósság ráta pedig visszafogott ütemben, de folyamatosan mérséklődhet – tette hozzá a vezető elemző.
Trippon Mariann a világgazdasági folyamatairól elmondta: az olajpiacon jelentős a túlkínálat, ezért az olaj ára a következő időszakban ugyan emelkedhet, de ” a 100 dollár feletti olajárat a jövőben elfeledhetjük”.
Kiemelte: a forint a feltörekvő piaci devizákhoz, például a brazil reálhoz vagy a török lírához képest kifejezetten jól teljesített az elmúlt időszakban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Lassulás és áremelkedés egyszerre – így alakul a tejpiac nyáron
A tejágazatban egyszerre van jelen a nemzetközi árnövekedés és a…
Tovább olvasom >Az infláció az eurózónában 2 százalékra, az EU-ban 2,3 százalékra gyorsult éves szinten
Gyorsult az infláció növekedése az euróövezetben és az Európai Unióban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >