A celebek ideje lejárt?
Egyre tudatosabbak a vevők, kevésbé hatnak már rájuk a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A celebek szintén kezdik elveszíteni a befolyásolási képességüket, már a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak igazán a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a figyelmüket – derül ki az EY legfrissebb, 30 országban több mint 23 000 fogyasztó megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.
A cikk a Trade magazin 2024/8-9. lapszámában olvasható.
Vásárláskor online közösségekben tájékozódik az EY több mint húszezer fős kutatásban megkérdezettek közel kétharmada (57%), és ennél is többen (61%) vettek már valamilyen terméket influenszer ajánlása alapján. Ehhez képest csak a válaszadók ötöde (21%) kattintott rá egy hirdetésre a közösségi médiában.
Egy-egy influenszert elsősorban azért kísérnek figyelemmel, mert olyan anyagokat készít, amit értékesnek (49%) vagy élvezetesnek (44%) találnak. A celebek ezzel párhuzamosan veszítenek a népszerűségükből – mindössze a megkérdezettek negyede (25%) követ valakit csak azért, mert híres.
– Az emberek Magyarországon is egyre tudatosabbak. Az érzelmek helyett sokkal inkább racionális szempontból közelítik meg a vásárlást. Emiatt a korábban jól bevált (elsősorban befolyásolásra épített) hirdetési és értékesítési eszközökkel nehezebb mozgósítani, ami új megközelítést igényel a gyártók és forgalmazók részéről – hangsúlyozta Palincsár László, az EY Customer & Growth területének vezetője.
Az EY kutatása arra is felhívja a figyelmet, hogy a fogyasztók figyelmét az influenszerek ajánlásai mellett kézzelfogható előnyökkel, például kedvezményekkel és az exkluzív, személyes ajánlatokkal lehet a legjobban megragadni, míg a válaszadók márkahűségét pedig leginkább az ingyenes szállítással (67%) és a kiválasztott termékek kedvező árával (49%) tehetjük szorosabbá. //
Kapcsolódó cikkeink
Évente közel 40 különböző kereskedőnél vásárolnak az amerikai fogyasztók
A Circana friss kutatása szerint az amerikai háztartások egy éven…
Tovább olvasom >EY: Kiveszőben a márkahűség – szinte csak az ár-értékarány számít
Világszerte aggódnak a vevők az egyre emelkedő megélhetési költségek miatt,…
Tovább olvasom >Modern idő(se)k
Az „ezüstgeneráció” egyre meghatározóbb szereplője az FMCG-piacnak Európa-szerte: a szenior…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >