A cégek 66 százaléka ad a következő évben béren kívüli juttatást dolgozóinak
Jelentősen csökkennek a kis- és középvállalkozások által nyújtott béren kívüli juttatások: a cégek több mint harmada semmilyen formában nem ad ilyesmit. A legnépszerűbb juttatás továbbra is az étkezési hozzájárulás.
A kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató, legutóbbi K&H kkv-bizalmi index alapján elmondható: a béren kívüli juttatások adóztatására vonatkozó kormányzati döntések jelentősen befolyásolják a vállalkozások által nyújtott juttatások tervezett mértékét.
Míg három hónappal korábban a cégek 72 százaléka kívánta alkalmazni ezeket, addig a K&H kkv index legutóbbi, második negyedéves eredményei szerint a következő egy évben csupán 66 százalékuk. Míg a mikrocégeknek csupán 62 százaléka adna béren kívüli juttatást dolgozóinak, addig a kisvállalkozások 70, a középvállalatoknak pedig 78 százaléka nyújt majd ilyen juttatásokat.
A béren kívüli juttatások közül egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb, a kutatásban megkérdezett vállalkozások közül minden második ezt részesíti előnyben a következő esztendőben. Ezt követi a közlekedési hozzájárulás, amit a válaszadók harmada adna dolgozóinak. Nyugdíjpénztári hozzájárulást és üdülési csekket csak minden ötödik vállalkozás dolgozói kapnak majd – olvasható az Origon.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >