A CBA húsz rászoruló családot támogatott
A magyar üzletlánc az idei esztendőben is sok segítő programot valósított meg azért, hogy minél nagyobb mértékben támogathassa rászoruló honfitársainkat.
Október 25-én Orosházán került sor az egyik ilyen programra. A hűvös idő beköszöntével megnövekvő rezsiköltségek jelentős terhet jelentenek a hátrányos helyzetű családok számára. Ennek ellensúlyozására a CBA az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen húsz családhoz juttatott el egyenként közel ötvenezer forint értékű csomagot, melyben alapvető élelmiszerek és háztartási vegyi áruk kaptak helyet.
A csomagokat Fodor Attila, az üzletlánc kommunikációs igazgatója és Gáncs Kristóf az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója juttatta el a családok részére, mindenhol nagy örömet okozva az adománnyal.
Az ünnepek közeledtével még inkább elkel a segítség. Ezért novemberben a Nagycsaládosok Országos Egyesületével közösen egy másik nagyszabású élelmiszeradomány-gyűjtést is szervezett a lánc jó pár Príma-, illetve CBA-üzletében.
– Az idei akciónkban, az elmúlt évekhez hasonlóan, megint jelentős mennyiségű adományt sikerült összegyűjtenünk, amivel, reméljük, több nagycsaládos számára tehetjük közösen szebbé a karácsonyt – fogalmazott Fodor Attila. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Összefogni igazán megéri: 2000 hátrányos helyzetű gyermek karácsonyát teszi szebbé a Lidl és vásárlói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött az Adni Öröm! jótékonysági akció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl is az Élelmiszerbank mellé állt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
