A Carlsberg jelentése pozitív meglepetést okozott

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 08. 07. 00:01

A dán Carlsberg második negyedéves nettó nyeresége 1,94 milliárd koronára (375 millió euróra) emelkedett az egy évvel korábbi 1,42 milliárdról. Az eredmény jelentősen felülmúlta az elemzők 1,6 milliárd koronás várakozását.

Az árbevétel minimálisan változott az előző év első negyedéhez képest, 17,6 milliárd koronát tett ki, ami némileg alacsonyabb a 18 milliárdos várakozásnál.
Kilátásait Oroszország tekintetében módosította a gyártó, a korábbi 2 százalékos éves szintű forgalomcsökkenés helyett 5 és 6 százalék közötti visszaesést prognosztizálva, annak ellenére, hogy az országban továbbra is növekszik piaci részesedése.
A nettó bevétel 9 százalékkal emelkedett az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, 29,4 milliárd koronára. A Carlsberg a legtöbb ázsiai és kelet-európai piacon növelni tudta piaci részesedését, kifejezetten erős növekedést tapasztaltak Oroszországban, de Észak- és Nyugat-Európában is megtartotta pozícióit a társaság.
Az eladott sör mennyisége 15 százalékkal, 56,9 millió hektoliterre nőtt az egy évvel korábbi 49,6 millióról – a saját márkák forgalma 5 százalékkal esett vissza, azonban az érdekeltségi körbe tartozó gyártóké 20 százalékkal emelkedett. Az ázsiai piacon a saját márkák egyszámjegyű növekedést, míg Európában csökkenést szenvedtek el –írja  a Bloomberg nyomán a Napi Gazdaság.





Kapcsolódó cikkeink