A búza ára 15%-kal magasabb az előző évinél
A KSH adatai szerint 2018 augusztusában a mezőgazdasági termelői árak 6,0%-kal nőttek 2017 azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 11%-os emelkedése, valamint az élő állatok és állati termékek árának 2,1%-os csökkenése eredményezett.
2018 augusztusában 2017 augusztusához képest a gabonafélék ára 14%-kal emelkedett, ezen belül a búza ára 15, a kukoricáé 13%-kal. A gyümölcsök ára 0,8%-kal mérséklődött, ebből az alma és a szilva ára 20, illetve 37%-kal visszaesett, az őszibaracké 51%-kal nőtt. A zöldségfélék ára 22, a paradicsomé 23%-kal lett magasabb, miközben az utóbbi terményből 36%-kal többet vásároltak fel. Az élő állatok ára – a vágósertés árának 9,7%-os visszaesése következtében – 3,6%-kal csökkent.
2018. január–augusztusában, az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 1,7%-kal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 3,9%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 1,9%-kal mérséklődött.
A zöldségfélék ára 7,9%-kal magasabb, a gyümölcsöké 8,7%-kal alacsonyabb volt. A vágósertés ára 12%-kal visszaesett. A tej 2, a tojás 10%-kal drágult.
Kapcsolódó cikkeink
Fellendült a marhahús exportja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU nettó exportőr a tojást és a tojástermékeket tekintve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább lett a vöröshagyma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Világszintű internetleállás bénította meg a digitális szolgáltatásokat – kártyás fizetések is akadoztak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Művészek és rózsaszín kamionok hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >