A burgonya lehet a járvány nagy vesztese
Óriási mennyiségű (több százezer tonna) tavalyi burgonya maradt a nagy termelő országok piacán, illetve a feldolgozó vállalatok raktáraiban, amivel azok nem tudnak mit kezdeni – írja az Agroinform nyomán a napi.hu.
A burgonya ára történelmi mélypontra süllyedt, miközben vetésterülete a kontinensen, főleg Franciaországban és Németországban, az előző évihez képest növekedett – olvasható a portálon.
A nagy burgonyafeldolgozó üzemek legfeljebb 70-80 százalékos kapacitással dolgoznak, és csak a szerződéses mennyiségek feldolgozását vállalják. Az árak csökkenése tovább folytatódik, jelenleg az étkezési burgonyát egyes nyugat-európai országok termőnüzleteiben száz kilónként – az egy-két hónappal ezelőtti 12-15 euróval és a mintegy 31 eurós előállítást költséggel szemben – 5,5 euró körüli áron kínálják, de a takarmányburgonyáért ennél is jóval kevesebbet kérnek.
Növeli a felesleget az a tény is, hogy Lengyelország, két száraz év után normális burgonyatermést vár, így Nyugat-Európából biztosan nem szorul importra. Fentiek szerint az európai burgonyatermelés a koronavírus járvány egyik legnagyobb vesztese lehet. (Szász Péter, napi.hu, agroinform)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését,…
Tovább olvasom >Fordulat a hazai burgonyapiacon: nőtt a termelés, csökkent az ár
2024-ben a hazai növénytermesztés volumene 11%-kal csökkent, ugyanakkor a burgonya…
Tovább olvasom >NKFH: burgonyacsipszet hívtak vissza a forgalomból idegen anyagok miatt
A forgalmazó visszahívta a forgalomból az Alnatura burgonyacsipszet, mert a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >