A Burger King felvásárolja a Tim Hortonst, és Kanadába teszi át a székhelyét
A Burger King Worldwide gyorséttermi hálózat kedden hivatalosan is bejelentette, hogy mintegy 11,4 milliárd dollárért felvásárolja a kanadai Tim Hortons kávéházláncot.
Az összeolvadás után – adómegtakarítás okán – a közös cég székhelye az Egyesült Államok helyett Kanadában lesz.
A bejelentés újabb vitát robbantott ki az amerikai adópolitikáról, amelyre hivatkozva már több cég elhagyta az országot. Újabb csavar a történetben, hogy Warren Buffett befektető holdingja, a Berkshire Hathaway 3 milliárd dollárral vesz részt az üzletben.
Az összeolvadással, amelynek célja részben a Burger King pozícióinak erősítése a gyorséttermi reggeliztetésben, a világ harmadik legnagyobb gyorséttermi vállalata jön létre, 100 országban 18 ezer üzlethelyiséggel és 23 milliárd dolláros forgalommal. A Burger King és a Tim Hortons brand továbbra is külön irányítás alatt fog állni.
A bejelentés azt jelenti, hogy a brazil 3G Capital Management által ellenőrzött Burger King elnyerte az összeolvadáshoz a kanadai kormány jóváhagyását. Az egyesült cég 51 százalékos pakettje a 3G Capital Managementé lesz. A csoport vezérigazgatója Daniel Schwartz, a Burger King eddigi vezére lesz, ügyvezető elnöke és igazgatója Alex Behring, a Burger King eddigi ügyvezető elnöke és a 3G Capital ügyvezető partnere; alelnöke és egyik igazgatója pedig Marc Caira, a Tim Hortons vezérigazgatója lesz.
A Tim Hortons Kanada emblematikus gyorsétterem-hálózata, amely egyik társalapítójáról a Toronto Maple Leaf NHL-jégkorongcsapat egykori védőjéről kapta az elnevezését. A kávézólánc csak Kanadában és az Egyesült Államokban van jelen, az előbbi országban több mint 3600 helyen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >